Megnyílt a forgalom előtt a körgyűrűn a második felüljáró

Szabad az átjárás | Fotó: DRDP

Szabad az átjárás | Fotó: DRDP

December 21-én, csütörtökön megnyitották az aradi északi körgyűrű második felüljáróját (a 7-es számú országút 540+248. kilométerszelvényénél), amely az Arad–Bukarest vasútvonal felett vezeti át a gépjárműforgalmat.

A temesvári székhelyű Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) közleménye szerint a munkálatokat nem fejezték be teljesen, de a létesítmény használható. Az utolsó „simításokat” januárban végzik majd el, de az ígéret szerint azok már nem befolyásolják a közlekedést.

A felüljáró 722 méter hosszú a felhajtókkal együtt, az úttest pedig 7 méter széles. A kivitelező felhasználta részben a már meglévő pilléreket, de újakat is telepített. A beruházás több mint 37 millió lejbe került áfával együtt.

Köztudomású, hogy az Aradot észak felől kikerülő (fél)körgyűrűt két helyen is keresztezi a vasút, ami miatt évekig rémálom volt a közlekedés a tranzitforgalom számára Aradon – hol a sorompóknál való várakozás, hol az átjárók rossz állapota miatt volt araszolgatás, néha órákba tellett átjutni a 7-es számú országút ezen szakaszán.

2012-ben két felüljáró építését kezdték meg, de egy év múlva az akkori USL- (szociálliberális) kormány leállíttatta a munkálatokat. Hosszú politikai alkuk árán évek múlva folytatták a hőerőmű melletti felüljáró építését, amit végül 2018. október 15-én adtak át, így legalább a Brád–Kürtös vonalon közlekedő személy- és tehervonatok miatt nem kellett várakozniuk az autósoknak.

Az Arad–Bukarest fő vasútvonal felett áthaladó mikelakai felüljáró építését idén kezdték folytatni, szeptemberben helyükre kerültek a feszítő-merevítő betongerendák. A létesítmény akkor 70 százalékban volt kész. A Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság novemberre ígérte az átadást, de a határidőt kitolták ez év végére.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.