Megkezdődött az érettségi, a Csikyben 89-en vizsgáznak

Illusztráció Illusztráció

A román nyelv és irodalom képességfelmérőkkel hétfőn megkezdődött a 2013-as érettségi. Az úgynevezett szóbeli szakaszon a nemzetiségi nyelvi, idegen nyelvi és informatikai ismereteket fogják még felmérni, de ezek nem a szó szoros értelmében vett vizsgák, ugyanis nem lehet megbukni, a végzősök csak különböző fokú minősítéseket kapnak (viszont kötelező részt venni, e nélkül ugyanis nem ülhetnek le írásbelizni). Arad megyében – a tanfelügyelőség tájékoztatása szerint – 3266-an érettségiznek, az egyetlen magyar középiskolában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban 78-an az idei évfolyam végzősei közül, illetve további 11-en a korábbi évfolyamokról. Májusban 98 csiky-s tizenkettedikes ballagott el az iskolában, de Juhász Béla igazgató szerint a magyar diákokra is jellemző az az általános jelenség, hogy nem próbálkoznak meg a diplomázással. Az elektronika és automatizálás szak 13 végzőse közül például csak ketten iratkoztak fel a vizsgákra.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.