Mégis tarthatók misék a templomokban

Három nap telt el azóta, hogy a megyei vészhelyzeti bizottság elrendelte a több településen a vendéglátóhelyek és játéktermek bezárását, illetve az istentiszteletek megtartását a templomokban, az Arad megyei prefektúra pénteki közleménye szerint máris változtattak a rendelkezésen.

A módosítások többnyire engedményeket tartalmaznak, például azt, hogy míg október 7-től két hétre felgüggesztették a vásárokat az Aradi Piacigazgatóság felügyelete alát tartozó piacokon, ez a tilalom most már csak az aradi Ócsapiacra vonatkozik, és ott is az élelmiszerpiac kivételt képez; a korlátozás október 20-ig lesz érvényben;

Eredetileg két hétre betiltották az istentiszteleti alkalmak megtartását a tempolomokban, a híveket csak kültéren fogadhatták az egyházak. Ezt most úgy módosították, hogy ha az egy főre eső 4 négyzetméteres területet biztosítani tudják, akkor bent is megtarthatók a misék (védőmaszk használata és előzetes kézfertőtelnítés mellett), és ha csak ennél többen gyűlnek össze, akkor kell a templomkertbe vonulni;

Azt viszont kikötötték, hogy a főbb egyházi ünnepeken, búcsúkon más megyékből érkező hívek, zarándokok nem vehetnek részt.

Szigorítás is van, éspedig a szerencsejáték-gépeket működtető vállalkozásokat érinti: a keddi rendelkezés értelmében szerdától 14 napra felfüggesztették a játéktermek működését, de most ezt pontosították, és a korlátozás minden beltéri helyiségre vonatkozik, amelyekben nyerőautomaták működnek (kaszinókra is). Kivételt jelentenek a fogadóirodák és a lottózók, de a gépeket azokban sem szabad használni.

Kérik a lakosságot, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket, kötelező a kezek és a munkafelületek rendszeres tisztítása.

Arad megye egész területén maszkot kell viselni az oktatási intézmények száz méteres körzetében, de a légzési szerv bajjal küzdők mentesülnek ez alól.

Mivel a fertőzések átlaga az elmúlt 14 napban meghaladta az 1,5 ezreléket, október 7-től október 14-én 24 óráig bezárják az éttermek, kávézók, kocsmák beltéri egységeit a következő településeken: Lippa, Fakert, Székudvar és Zimándújfalu.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.