Meghosszabbították a népszámlálás második szakaszát

Az Országos Statisztikai Intézet keddi döntésének értelmében egy héttel hosszabbítják meg a népszámlálás eredeti határidejét, így július 24-ig tart a személyes megkérdezésen alapuló időszak.

A Népszámlálás.ro közleménye rámutat: „Ez a döntés egy utolsó esélyt jelent a romániai magyar közösségnek is: 100 ezer magyar is kimaradhat a népszámlálásból, ha a hosszabbításban nem sikerül felpörgetni a kérdezés-válaszadás ütemét.”

Ugyanakkor a cenzus magyar kampányának szervezői felhívják a figyelmet: „Az elmúlt hetekben nagyon lassan haladt a népszámlálás személyes megkérdezésen alapuló szakasza, de eddig a lakosságnak minimális lehetősége volt arra, hogy segítse az összeírás folyamatát. Most azonban újra lehetőségünk van arra, hogy a »kezünkbe vegyük a sorsunkat«.”

Ha nem töltöttük ki online, vagy a számlálóbiztos még nem keresett otthonunkban, akkor két lehetőségünk maradt arra, hogy ne maradjunk ki a népszámlálásból. Egyrészt sok településen újra megnyíltak az összeírópontok, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatainkat. Ezen a linken érhető el az összeírópontok listája.

Másrészt az RMDSZ megyei, területi szervezeteinél lehet jelezni, ha még nem járt nálunk a számlálóbiztos. Ők abban segítenek, hogy a lakcímünknek megfelelő körzet számlálóbiztosát értesítik, hogy menjen ki az adott személyhez, családhoz. Ezen a linken találhatók az RMDSZ-irodák telefonos elérhetőségei.

A népszámlálás kedvezőtlenül alakul a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben. Kolozs megyében a feltételezett lakosság 26, Marosban és Szatmárban 20, Biharban 15, Hargitában 14, Szilágyban 13, Kovászna megyében pedig a 12 százalékát nem sikerült lekérdezni eddig. „Látni kell, hogy ezekben a megyékben a nem megkérdezettek között megyénként több tízezer magyar személy is lehet, akik kimaradhatnak a népszámlálásból. Országos szinten akár 100 ezer magyart »veszíthetünk el«, ha nem sikerül mindenkit megszámolni” – áll a Népszámlálás.ro sajtóközleményében.

Az alulszámlálás veszélye miatt a Népszámlálás.ro szerkesztői arra kérik a magyar lakosságot, hogy legyenek együttműködők a számlálóbiztossal. Fogadják abban az esetben is, ha már részt vettek az önkitöltéses szakaszban, illetve hívják fel telefonon, amennyiben a kérdezőbiztos nem találta őket otthon, de hagyott kopogtatócédulát. Ugyanakkor figyeljenek arra, hogy ha van a sikeres önkitöltésről igazolásuk, akkor nem szükséges újból válaszolni a személyi kérdőívre. Ezt továbbra is a dovrec.insse.ro oldalon lehet ellenőrizni a személyi szám megadásával.

A kérdőíveket mindenkire vonatkozóan ki kell tölteni, akik a háztartásban éltek 2021. december 1-jén: gyerekekre, felnőttekre, idősekre és azokra is, akik éppen nincsenek otthon, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodnak! Arra is vigyázzunk – és ezt mindenképpen ellenőrizzük is –, hogy mindenkinek helyesen legyen beírva az etnikuma, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása!

Az alábbiakban azon települések listája tekinthető meg, ahol jelentős számú vagy arányú magyar él, viszont a népszámlálásban még nincs összeírva a becsült lakosság több mint 15 százaléka (zárójelben a még megszámolandó személyek becsült aránya):

  • Arad megye: Arad (24 százalék), Pécska (19 százalék), Tőzmiske (16 százalék), Sofronya (24 százalék).
  • Besztrece-Naszód megye: Beszterce (19 százalék).
  • Bihar megye: Nagyvárad (20 százalék), Nagyszalonta (18 százalék).
  • Brassó megye: Brassó (22 százalék), Négyfalu (24 százalék), Tatrang (16 százalék).
  • Fehér megye: Magyarlapád (15 százalék), Székelykocsárd (26 százalék).
  • Hargita megye: Csíkszereda (26 százalék), Gyergyószentmiklós (28 százalék), Székelyudvarhely (16 százalék), Székelykeresztúr (18 százalék), Gyimesközéplok (27 százalék), Csíkszentgyörgy (21 százalék), Felsőboldogfalva (23 százalék), Siménfalva (18 százalék), Maroshévíz (28 százalék), Csíkcsicsó (21 százalék), Etéd (17 százalék), Madéfalva (19 százalék), Csíkszentmihály (15 százalék), Csíkmadaras (16 százalék), Szentábrahám (21 százalék), Csíkpálfalva (28 százalék), Kápolnásfalu (18 százalék), Tusnádfürdő (22 százalék), Kányád (20 százalék).
  • Hunyad megye: Déva (38 százalék), Vajdahunyad (21 százalék), Petrozsény (16 százalék).
  • Kolozs megye: Kolozsvár (36 százalék), Szászfenes (29 százalék), Kisbács (23 százalék), Torda (24 százalék), Szamosújvár (16 százalék), Bánffyhunyad (25 százalék), Egeres (35 százalék), Várfalva (20 százalék).
  • Kovászna megye: Sepsiszentgyörgy (17 százalék), Kézdivásárhely (16 százalék), Torja (22 százalék), Gidófalva (25 százalék), Ozsdola (17 százalék), Sepsibodok (18 százalék), Zágon (16 százalék), Esztelnek (25 százalék), Dálnok (17 százalék).
  • Máramaros megye: Nagybánya (30 százalék), Máramarossziget (33 százalék), Felsőbánya (32 százalék).
  • Maros megye: Marosvásárhely (30 százalék), Szászrégen (30 százalék), Marosszentgyörgy (37 százalék), Nagyernye (23 százalék), Segesvár (35 százalék), Gernyeszeg (30 százalék), Nyárádremete (16 százalék), Dicsőszentmárton (15 százalék), Makfalva (20 százalék), Marosszentanna (19 százalék), Mezőcsávás (23 százalék), Koronka (18 százalék), Maroskeresztúr (17 százalék), Nyárádgálfalva (21 százalék), Marossárpatak (17 százalék), Mezőbánd (38 százalék), Csíkfalva (25 százalék), Kerelőszentpál (24 százalék), Sóvárad (22 százalék), Backamadaras (24 százalék), Székelyhodos (28 százalék), Vajdaszentivány (16 százalék), Beresztelke (17 százalék).
  • Szatmár megye: Szatmárnémeti (26 százalék), Nagykároly (25 százalék), Sárköz (29 százalék), Pusztadaróc (16 százalék), Szatmárpálfalva (30 százalék), Túrterebes (36 százalék), Kökényesd (32 százalék), Nagykolcs (16 százalék), Halmi (36 százalék), Mikola (38 százalék), Egri (41 százalék), Szilágypér (20 százalék).
  • Szeben megye: Medgyes (28 százalék), Nagyszeben (34 százalék).
  • Szilágy megye: Zilah (18 százalék), Sarmaság (21 százalék), Szilágysomlyó (40 százalék).
  • Temes megye: Temesvár (45 százalék), Újszentes (36 százalék), Lugos (33 százalék).

A rovatból ajánljuk:

Esélyt kell adni, hogy a magyar ember magyar jelöltre szavazhasson [AUDIO]
Péró Tamás megyei ügyvezető elnök az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje az idei helyhatósági választásokon. Az esélyek nem mellett szólnak, de szerinte önérzet kérdése, hogy az RMDSZ tud-e jelöltet állítani minden megpályázható tisztségre.
Csoma Botond: nincs mese, ott kell lenni az Európai Parlamentben, hogy a magyarokat meg tudjuk védeni közöségünk ellenségeitől! (x)
Történelmi időkben kell történelmi választásokon részt vennie a magyarságnak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint.
Veres Attila Csaba: „A várakozás elvesztegetett idő, a célért tenni kell” [AUDIO]
Az üzleti szférából érkezett az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje.
Bognár Levente: a legutóbbi alakuló ülésen korelnök voltam, ez jelent valamit [AUDIO]
Nem vállal újabb képviselői mandátumot a korábbi aradi alpolgármester.
A szokásosnál korábban támadnak a kullancsok az enyhe időjárás miatt
Agyvelőgyulladást, Lyme-kórt és krími-kongói vérzéses lázat okozhat a rovar.
Mi újság az Univerzumban? – Bolygók más csillagok körül
Kiss László Széchenyi-díjas csillagász előadása az MCC képzési központjában.