Meghalt Ferencz Béla Ervin atya, a Szoboszlay-per egyik elítéltje

Életének 97. évében vasárnap elhunyt Ferencz Béla Ervin atya, ismert ferences szerzetes, az 1956-os magyar forradalmat követő legnagyobb erdélyi koncepciós per, a Szoboszlay-per egyik elítéltje.

Ervin atya 1920. május 10-én született Gyergyószárhegyen és 1938. október 6-án, Medgyesen öltötte magára Szent Ferenc ruháját a Kisebb Testvérek Rendjének Erdélyi Tartományában; 1943. június 20-án Gyulafehérváron Márton Áron püspök szentelte pappá. Lelkipásztorként egyebek között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Zetelakán, Tornyán, Désen, Déván, Fogarason szolgált. Életét az evangéliumért és az igazságért való kiállás jellemezte, amelyért a kommunizmus ideje alatt két alkalommal is bebörtönözték.

Az 1956-os magyar forradalmat és romániai diákmegmozdulásokat követő megtorlások őt is elérték. A román állam megdöntésére irányuló szervezkedés vádjával indított kirakatperben – melynek fővádlottja Szoboszlay Aladár volt – 1958-ban Ervin atyát is halálra ítélték. Az ítéletet később életfogytiglani kényszermunkára változtatták. 1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult. 1980-ban újra letartóztatták, ezúttal a rózsafüzér gyártásával és azzal való üzérkedéssel mint közbűntényest vádolták meg, és ítélték két év börtönbüntetésre, 1982-ben szabadult.

1997-től általa kapta vissza eredeti rendeltetését a gyergyószárhegyi ferences kolostor, melyben 2013-ig tevékenykedett. Azóta a ferences rend csíksomlyói kolostorában élt. Életútjának elismeréseként 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Ervin atyáért a csíksomlyói kegytemplomban mutatnak be hétfőn 16 órától engesztelő szentmise áldozatot. Kedden Gyergyószárhegyen ravatalozzák fel, temetésére pedig szerdán, a 13 órakor kezdődő szentmise után kerül sor a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.

MTI

Ervin atyáról pénteken Pécskán is megemlékeztek, a Szoboszlay-perről készült dokumentumjáték – írta Jámbor Ilona, az In Memoriam 1956 Egyesület elnöke – bemutatóján, az atyát a battonyai Szakács Ferenc alakította.

Ervin atya avatta fel 2013. március 15-én a pécskai '56-os emlékművet, Dinnyés László alkotását, 2014 májusában pedig a pécskai polgármesteri hivatal Kiválóság-díjjal tüntette ki.

A rovatból ajánljuk:

Nagy sikernek örvendett a napközi tábor a pasztorációs központban [AUDIO]
Az első ízben meghirdetett táborba több mint negyvenen jelentkeztek, ami arra utal, hogy van igény az olyan programokra is, amelyeken a kézügyesség, a barkácsolás, a közös játék mellett a hitéletre, a keresztény értekre is hangsúlyt fektetnek.
Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztustól Aradon lesz a legolcsóbb a tömegközlekedés, és az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.