Megalakult az aradi és a megyei tanács

2020. október 25.
Megalakult szombaton a szeptemberi helyhatósági választások nyomán részben új összetételű aradi és a megyei önkormányzati képviselőtestület, illetve beiktatták hivatalába Călin Bibarț eddigi ideiglenes, de immár megválasztott aradi polgármestert és a második mandátumára készülő Iustin Cionca megyei tanácselnököt.
<em>Hír szerkesztése</em> Megalakult az aradi és a megyei tanács
Bognár Levente tanácsosi eskütétele | Fotó: PLZS

A két eseményre várt Ludovic Orban miniszterelnök késése miatt háromnegyed órával a kitűzött időpont után kezdődött a Kultúrpalota hangversenytermében az aradi képviselőtestület tagjainak eskütétele, amit rövid időre megszakítottak, amikor a kormányfő, aki egyben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is, megérkezett a terembe.

Az alakuló ülést rangidős tagként Bognár Levente, az RMDSZ képviselője, a város eddigi alpolgármester vezette, aki rendkívüli évnek nevezte az ideit, amiért a koronavírus-járvány miatt három hónappal el kellett használni a helyhatósági választásokat, illetve a kampányra és az emberek mindennapjaira is rányomja bélyegét a járványhelyzet. „A legfontosabb az, hogy egymást tisztelve, partnerségben tudjunk dolgozni a város és a város lakói érdekében” – mondta a tanácsos kollégáknak több mint 20 év közigazgatási tapasztalatával Bognár Levente.

A tanácstagok után Călin Bibarț PNL-s polgármester is letette hivatali esküjét és elmondta székfoglaló beszédét, majd azzal adta át a szót Ludovic Orbannak, hogy ő az első román miniszterelnök, aki a helyi képviselőtestület alakuló ülésén jelen van. Orban is szokatlannak nevezte ezt: mint mondta, a kormány túlságosan eltávolodott a helyi önkormányzatoktól, de ő változtatni szeretne ezen. „A PNL-kormány a decentralizáción dolgozik, a helyi közösségek autonómiáját és a bürokrácia lebontását, a hivatali ügyintézések digitalizálását támogatja. Ennek egyik lépése volt az is, hogy az európai uniós pályázatok elbírálását a regionális fejlesztési ügynökségek hatáskörébe adtuk, tehát nem Bukarestben döntik el, hogy mi a prioritás egy adott térség számára, hanem a helyi szakemberek” – mondta.

Szombaton nem választották meg az alpolgármestereket, arra majd egy következő ülésen kerítenek sort. A 23 aradi helyi tanácsosból csak 22-en tették le esküjüket szombaton: az egyetlen hiányzó Mészár Sándor, az RMDSZ polgármesterjelöltje és listavezetője volt, aki korábban attól tette függővé szerepvállalását, hogy az RMDSZ megtarthatja-e a két alpolgármesteri tisztség közül az egyiket vagy sem (a képviselői esküt később is leteheti). A tárgyalások még folynak a pártok között, de kiegyenlítettek az erőviszonyok, és a felek nem óhajtanak engedni. „Több az igénylő, mint a hely” – foglalta össze érdeklődésünkre Bognár Levente, aki 2000 óta megszakítás nélkül volt alpolgármester, és aki szerint az okozza a patthelyzetet, hogy minden párt igényt tart az alpolgármesteri funkciókra, „még azok is, akik támogatnák a mi elképzeléseinket”.

A testületben az RMDSZ eddigi koalíciós partnerének, a PNL-nek 9 tagja van, 7 tanácsost juttatott be a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS), hármat a Szociálliberális Keresztény Platform (PSLC), két mandátuma van az RMDSZ-nek és ugyanannyi a Népi Mozgalom Pártjának (PMP). Bognár bízott benne, hogy a tárgyalások során sikerül meggyőzniük a többieket, hogy folytassák a „hagyományt”, hogy Aradnak továbbra is legyen egy magyar alpolgármestere.

A megyei tanácsban egyelőre egy RMDSZ-es tett esküt

A miniszterelnök a Kultúrpalotából átsietett a megyei tanácshoz, ahol addigra a megválasztott képviselők többsége és az elnök,a PNL-s Iustin Cionca már letette az esküt (alelnököket ezúttal még nem választottak). A közgyűlés alakuló ülését a járványhelyzetre való tekintettel a szabadban, a megyeháza cölöpökre épített épületszárnya alatti huzatos parkolóban tartották meg. A 32 tanácsosból 24-en voltak jelen: többen visszaléptek ugyani a választások után, a listán utánuk következők mandátumait a jövő heti tanácsülésen igazolják.


Csoportképen a megyei tanácsosok | Fotó: PLZS

Az RMDSZ két képviselője közül Péró Tamás, a megyei szervezet ügyvezető elnöke tette le a tanácsosi esküt. A második mandátumát kezdő politikus elismerte: eddigi koalíciós partnerüknek, a PNL-nek önállóan is megvan a többsége a közgyűlésben, vagyis gyakorlatilag alig van szüksége más párt támogatására, de az RMDSZ hajlandó hozzájárulni a kétharmados többség kialakításához, ha a megyei önkormányzat prioritáslistáján továbbra is szerepelni fog a magyarlakta és RMDSZ-es vezetésű települések infrastrukturális fejlesztésének, oktatási és egyházi intézményeinek, közösségi és hagyományőrző rendezvényeinek a támogatása.

Az RMDSZ másik tanácsosa a listavezető és megyei tanácselnökjelölt Faragó Péter lett volna, de ő lemondott a helyéről (megtartotta a parlamenti képviselői mandátumot), amit a listáról a következő jelölt, az eddig is megyei tanácsosként tevékenykedő Bölöni György foglalhat majd el. A közgyűlésben a PNL 17, az USR–PLUS 5, a Pro Románia 3, a PSLC 3, a PMP és az RMDSZ 2-2 szavazattal rendelkezik.

További hírek

Hír beküldése
Nyúlmesék a káposztásban.
<em>Hír szerkesztése</em> Balázs Zsolt: fejben dől el a meccs [AUDIO]
Mental coach-ot alkalmaz az UTA futballcsapata.
<em>Hír szerkesztése</em> Szenzáció – legyőzte a címvédőt az UTA! [VIDEO]
Megerősítette helyét az élmezőnyben az újonc aradi csapat.
<em>Hír szerkesztése</em> Faragó Péter: „Nehéz időkben összefognak a magyarok”
Az RMDSZ aradi képviselőjelöltje szerint a román pártokat nem érdeklik a magyarok gondjai, csak a szavazat kell nekik.
<em>Hír szerkesztése</em> Felborult egy tréler az autópályán
Torlódásra kell számítani mindkét irányban.
<em>Hír szerkesztése</em> Kórházba szállították Böjte Csabát [FRISSÍTVE]
Budapesten kezelik a koronavírusos szerzetest.
<em>Hír szerkesztése</em> Mesekönyv karácsonyra a Rákóczi Szövetségtől
A magyar nagycsoportos óvodásoknak.
<em>Hír szerkesztése</em> Fuccs az idei karácsonyi vásárnak
Díszkivilágítás és fenyőfaállítás azért lesz.
<em>Hír szerkesztése</em> Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója, billentyűse
Az együttes mind a tizenhét stúdiólemezén játszott.
<em>Hír szerkesztése</em> Román Ünnepnappá vált a trianoni békeszerződés évfordulója
Kihirdette az államfő azt a törvényt, amely a „trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában. Az első világháborút lezáró békediktátum területe kétharmadától fosztotta meg Magyarországot, és Romániához csatolta Erdélyt.