Még tart a pécskai őszi nagytakarítás

Az őszi takarítás Pécskán és a közigazgatásilag hozzá tartozó falvakban november másodikán indult, eddig gördülékenyen folyt és a hónap végéig, november 27-ig tart.

Az említett időszakban az önkormányzat alkalmazottai eljutnak minden hétfőn a 100-as kerületbe és a 2-es utcára, keddenként a 200-as kerületbe és az 1-es utcára, szerdánként a 300-as és az 500-as kerületbe, csütörtökönként a 400-as kerületbe és a 3-as utcára, minden pénteken pedig Tornyára és Szederhátra.

A városvezetés megkér mindenkit, hogy csak az adott napon tegyék ki az ágakat és tartsák be az egy hónapos időszakot, ezután nem viszik el azokat. A gallyakat nem kell összekötni, de legyenek rakásba téve.

Idén ősztől a növényi hulladékot (leveleket, virágokat) nem viszik el külön. Ezeket hetente bele lehet tenni a barna kukába, zsák, vagy egyéb csomagolás nélkül, a virágokat és egyéb növényi hulladékot pedig ugyanoda, apróra törve.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.