Még nem tudni, ki takarítja majd a havat Arad megye főútvonalain

550Vélhetően a kiszemelt cégek fogják, megbízásos alapon, a közbeszerzési pályázat kiiktatásával takarítani a havat  Arad megye főútjain, mert az állami út- és autópálya vállalat (CNADNR) július óta nem volt hajlandó szerződést kötni erre a tevékenységre, s már a tél küszöbén járunk. A botrány Arad mellett Temes, Hunyad és Krassó-Szörényt is érinti, pedig a négy megyében a hóeltakarításra, két éves időtartamra, a CNADNR-nek 32 millió eurós költségvetés áll rendelkezésre.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.