Még nem nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Nyolc átkelőt használhatnak a magyar–román határon az ingázók – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Facebook-oldalán. Az Arad és Békés megye közötti Tornya-Battonya határátkelőhely azonban nem nyílt meg, a két ország közti megállapodás ellenére sem.

A koronavírus terjedésének lassítása érdekében a magyar és a román kormány is hozott a személyforgalom korlátozására vonatkozó intézkedéseket a határain. Ezek azonban nehéz helyzetbe hozták mindazokat, akiknek a munkahelyük vagy a termőföldjük a határ túloldalán található.

Bár a romániai szükségállapot alatt hozott legutóbbi, április 9-i katonai rendeletben benne van a Tornya–Battonya határátkelőhely megnyitása is az ingázók előtt, erre a mai napig nem került sor. Az Arad és Békés megye között állandó nyitva tartással működő határátkelőhelyet a román kormány zárta be ideiglenesen március 14-én azzal az indoklással, hogy az ott szolgálatot teljesítő határrendészeket a nagyobb, forgalmasabb határáteklőhelyekre irányítják át. Ez főleg azokat az aradiakat érintette hátrányosan, akiknek Battonyán vannak ingatlanjaik. Sok aradi magyar család is Battonyán rekedt, mert csak nagy kerülővel tudna Aradra jutni.

A megállapodás szerint ennek is meg kellett volna nyílnia, ez még nem történt meg – bár értesüléseink szerint mind a román, mind a magyar oldalon szolgálatban vannak a határrendészek. „A helyzet ugyanaz, továbbra sem nyitották meg a határátkelőhelyet az ingázók számára. Amint ez megtörténik, tájékoztatjuk a közvéleményt. Jelenleg tárgyalások folynak a magyar kollégákkal és a minisztériumok között az újranyitásról” – mondta Ionuț Filip Matei, az aradi határrendészet sajtószóvivője.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.