Még nem adják át a vasútállomás felújított épületét

A román sajtó kész tényként közölte, hogy Dan Marian Costescu közlekedési miniszter jelenlétében csütörtökön átadják az aradi vasútállomás felújított épületét. A közlekedési minisztérium sajtóosztályán érdeklődésünkre közölték: nem tartanak hivatalos átadóünnepséget, csak a szaktárca által felállított vizsgálóbizottság megtekinti a munkálatokat, és ha rendben találják, aláírják az átadási-átvételi jegyzőkönyvet (amint az a szerződésben szerepel).

Arad Nyugat-Románia egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja, a nemzetközi szerelvények első megállója, miután átlépik Kürtösnél az országhatárt. 2012-ben nagyszabású pályafelújítás kezdődött a Kürtös és Piskitelep közötti 150 km-es szakaszon, aminek része volt az aradi állomás felújítása (úgy, hogy megtartották a közel 160 éves épület patináját), függőhíddal, mozgólépcsőkkel való felszerelése, 21. századi körülmények teremtése.

A közlekedési minisztérium nem közölte, hogy hivatalosan mikor adják át.

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.