Ma mentőhelikopterrel a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba szállították azt a 44 éves, aradi férfit, aki tegnap délután a Fogarasi havasokban egy szakadékba zuhant. Az orvosok szerint sérülései nem életveszélyesek.
Az aradi férfi egy magyarországi turistacsoport tagjaként Románia legmagasabb csúcsa, a 2544 méter magas Moldoveanu csúcs felé tartott a Fogarasi havasokban szombat délután, amikor egy meredek hegyoldalon megcsúszott és szakadékba zuhant. A Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint egy csendőrökből és hegyi mentőkből álló mentőcsapatnak szombat este, sötétedés után sikerült kimentenie a sérültet a szakadékból. Miután stabilizálták állapotát, több órát vett igénybe, amíg olyan térségbe szállították, ahova le tudott szállni a mentőhelikopter. Ide már korábban kiküldték a SMURD rohammentő szolgálat helikopterét, de a sötétség beálltával a légi jármű nem tudott tovább várni és visszatért marosvásárhelyi bázisára.
A mentőhelikopter ma ismét a helyszínre repült: ekkor sikerült kórházba szállítani a sérült hegymászót.
Gál Melinda, a marosvásárhelyi SMURD rohammentő szolgálat sürgősségi szakorvosa az MTI-nek elmondta, hogy a turista koponyasérülést, bordatörést és végtag-zúzódásokat szenvedett, de állapota stabil és sérülései nem életveszélyesek.
MTI
Már kórházban a szakadékba zuhant aradi hegymászó

A rovatból ajánljuk:
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A huszonöt éves „önállósodásról” is megemlékeztek a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitóján [AUDIO]
2001-ben költözött ki a román iskola.