A mgnövekedett feladatok ellátását akadályozó helyhiánnyal magyarázza a polgármesteri hivatal, miért kell közel 27 millió lejes költséggel beépíteni a Városháza tetőterét, pontosabban a díszterem feletti részt. A konszolidációs, szigetelési, bádogos munkák, majd helyiség-kialakítási költségek, az előzetes számítások szerint elérik a 26,83 millió lejt, s az összeget várhatóan a helyi költségvetésből állják.
A műemléképület manzárdosításának tervéről szóló határozat-tervezet a helyi önkormányzat csütörtöki ülésének napirendjén szerepel, s már most borítékolható, hogy az USL ellene fog voksolni.
Egy másik határozat-tervezet is a Városháza felújítását érinti: a tanulmány szerint az esővízelvezető-rendszer felújításra, cserére, bővítésre szolgál úgy az épületen belül, mind a környező utcákban, mert a hiányosságok miatt nedvesednek, többek között az alagsori irodák, a csatornarendszer kapacitása pedig 50 százalék alá szorult, gyakoriak a dugulások. A csere, felújítás költsége körülbelül 343 000 lej.Manzárdosítanák az aradi Városházát
A mgnövekedett feladatok ellátását akadályozó helyhiánnyal magyarázza a polgármesteri hivatal, miért kell közel 27 millió lejes költséggel beépíteni a Városháza tetőterét, pontosabban a díszterem feletti részt. A konszolidációs, szigetelési, bádogos munkák, majd helyiség-kialakítási költségek, az előzetes számítások szerint elérik a 26,83 millió lejt, s az összeget várhatóan a helyi költségvetésből állják.
A műemléképület manzárdosításának tervéről szóló határozat-tervezet a helyi önkormányzat csütörtöki ülésének napirendjén szerepel, s már most borítékolható, hogy az USL ellene fog voksolni.
Egy másik határozat-tervezet is a Városháza felújítását érinti: a tanulmány szerint az esővízelvezető-rendszer felújításra, cserére, bővítésre szolgál úgy az épületen belül, mind a környező utcákban, mert a hiányosságok miatt nedvesednek, többek között az alagsori irodák, a csatornarendszer kapacitása pedig 50 százalék alá szorult, gyakoriak a dugulások. A csere, felújítás költsége körülbelül 343 000 lej.A rovatból ajánljuk:
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
A diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
„Ha Istent lelkünkben hordozzuk, megtelik a lélek háza” – 120 éves az aradi evangélikus templom [AUDIO]
Az egyházközség alapításának 180. évfordulóját is ünnepelték.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.


