Majdnem egyhetes vakáció május elején

piknikPihenőnappá nyilvánította a kormány a közszférában dolgozók számára 2013. május 3-át és 4-ét (csütörtököt és pénteket), így a május 5-6-án ünnepelt ortodox húsvéttal együtt csaknem egy egész hetes vakációt kapnak a közalkalmazottak. A kormány szerdai ülésén elfogadott határozat hatálya a versenyszférára nem terjed ki. Bár a kormány szerda estig nem tette közzé a határozat teljes szövegét, több hírforrás – köztük a román közszolgálati televízió – bejelentette, hogy a pihenőnapokat május 18-án és 25-én kell majd ledolgozni. Május 18. – a katolikus pünkösd előtti szombat – a csíksomlyói búcsú napja. Romániában húsvét és pünkösd hétfője is hivatalos munkaszüneti nap, amelyet az alkalmazottak vallásuknak megfelelően vagy az ortodox, vagy a katolikus naptár szerint vehetnek ki. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson. A nyugati kereszténységhez tartozó egyházak hívei az ország lakosságának kevesebb mint tíz százalékát teszik ki. Mivel az ortodox és katolikus ünnepek ritkán esnek egybe, a vegyes lakosságú erdélyi területeken sok olyan munkahely van, ahol mindkét vallási közösség ünnepén szabadnapot adnak minden alkalmazottnak. Romániában évente 12 hivatalos munkaszüneti nap van, de ezek közül kettő – húsvét és pünkösd első napja – mindig vasárnapra esik, idén Románia nemzeti ünnepe, december elseje is.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.