Magyarázkodik a vízmű a szerdai „árvizek” miatt

arviz aradonKözleményben kér elnézést a lakosságtól, egyben próbál magyarázkodni az aradi vízmű a szerda délelőtti felhőszakadás nyomán kialakult „árvizekért”. Mint emlékezetes, július 23-án reggel tíz óra és déli fél egy között hatalmas esőzés volt Aradon, a csatornák képtelenek voltak elnyelni az esővizet, s emiatt mintegy ötven utca került víz alá – a legsúlyosabb helyzet Mikelakán volt, ahol a derékig érő vízben több tucat gépkocsi is elakadt és megrongálódott. A vízmű szerint két órán belül majdnem 38 litercsapadék esett négyzetméterenként, ez összesen annyit tett ki, mint amennyit a vezetékek 24 óra alatt képesek elnyelni, csakhogy ez a mennyiség most két óra alatt jutott a rendszerbe. Szakembereik szivattyúkkal próbálták mentesíteni a csatornákat, és este hat óra körül már á is adhatták a forgalomnak az vízzel elöntött utakat – áll még a kommünikében.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.