Leváltották az aradi prefektust és helyettesét

A csütörtöki kormányülésen jóváhagyták több prefektus leváltását, illetve lemondási kérelmét.

Megszűnt a megbízatása Jean Andrei Adrian Hargita megyei, Dănuţ-Emil Hălălai Fehér megyei, Florentina Horgea Arad megyei, Florin Florian Szilágy megyei, valamint Mirela-Elena Adomnicăi Suceava megyei prefektusnak – írja az Agerpres.

Florentina Horgea már a szociáldemokrata (PSD-s) kormány bukása, illetve a Ludovic Orban vezette új, nemzeti liberális párti (PNL-s) kormány beiktatása után felajánlotta lemondását a belügyminiszternek.

Florentina Horgea a két és fél évvel ezelőtti beiktatásán

Arad megyében Vasilică Damian alprefektust is menesztették, az ő helyét Neliana Olimpia Popa, a megyei önkormányzat ellenőrző testületének eddigi vezetője veszi át. Mivel Arad megyében a kormánybiztost és a helyettesét is leváltották, most gyakorlatilag az új alprefektus vezeti az intézményt. A prefektúra sajtóosztálya szerint pénteken 13 órakor teszi le a hivatali esküt.

Helyi politikai körökből származó információink szerint „nagy a könyöklés” a prefektusi pozícióért, többek között Gheorghe Stoian, a megyei önkormányzat megyemenedzserének a neve is felmerült.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.