
Módosíttatta a város a Thököly tér (még közismertebb nevén nagypiac) rendezési tervét, s most már csak a politikai akarathoz társított anyagi forrásoktól függ, mikor lesz a tér egy tiszta, barátságos, kulturális, szórakoztató vonzó pontja Aradnak. Ezzel a történelmi belváros teljes rendezésének újabb fejezete kezdődik, igaz, az első, a Forray utca (Meţianu) burkolása sajnos katasztrofálisra sikeredett.
A nagypiac rendezési tervének legfontosabb pontjai: lebontják a piaccsarnokot és a piaci épületsort, megszűnik az „orosz piac”, kétszintes földalatti parkoló épül, a téren pedig zöldövezet, sétányok, padok lesznek – esetleg szökőkút –, letiltják az épületek homlokzatára szerelt klímaberendezéseket, a város beszáll a történelmi épületek, látogatható kapualjak restaurálásába, megszabják a boltok, üzletek jellegét, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ami a legtöbb embert érdekli: ez a fajta rendezetlen, káosz-piac megszűnik, a terv javasolja időszakos, alkalmi vásárok rendezését hagyományos termékek, kézműves-termékek eladására. Megjegyzendő, hogy erre Nyugat-Európában számtalan megoldás létezik, Nürnbergben például, az óvárosban csak pénteki napon van piac, az árusok egységes, piros-fehér csíkos sátrakban árusíthatnak, délben mindenki levonul.
Visszatérve a Thököly térre (P-ţa Catedralei), a több száz férőhelyes földalatti parkolónak az egyik lejárata az ortodox templom melletti utcánál lesz, a másik pedig a Megbékélés Parknál, a gépkocsivezetők lifttel jöhetnek fel a parkolás után. Nem titkolt cél, hogy az reptéri autópálya-lehajtóról érkező gépkocsiknak parkolási helyet biztosítson. A nagypiac rendezésével párhuzamosan fog megújulni a Szabadság-szoborhoz vezető két utca is, valamint a Víztorony és környéke. A Megbékélés Parkjának megújítása sokkal hamarabb elkezdődik, erre már elkészültek a tervek.
A most elkészült terv tízéves periódusban gondolkodik, ám ha lesz rá szándék, akkor már az első öt év is látványos rendezést hozhat a város számára, újabb élhető teret biztosít a lakósoknak, vendégeknek.
Irházi János