Legyőzte a rákot, de a végső harcot elveszítette [AUDIO]

Életének 71. évében, vasárnap este elhunyt Juhász Béla nyugalmazott fizikatanár, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium volt igazgatója, többkötetes író, a Szövétnek című kulturális szemle főszerkesztője – tudatták a családhoz közel álló személyek.

Juhász Béla a pedagógusi pályáról rövid kitérőt téve a Bel-Ami sportruházatot és -cikkeket árusító boltjával vált szélesebb körben ismertté, utána visszatért a katedrára, sőt a 2000-es évek második évtizedében néhány esztendeig a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója volt.

Nyugdíjba vonulása után élete legnagyobb csatáját kellett megvívnia: daganatot diagnosztizáltak a gyomrában, de kigyógyult a betegségből, ami erőt adott ahhoz, hogy fiatalkori szenvedélyének, az írásnak szentelje idejét. Első könyvét épp a felépülése inspirálta, a Legyőztük a rákot című kötettel – szavai szerint – a sorstársakba is lelket akart önteni.

2014-ben, a 100. lapszám megjelenése után vette át az Alma Mater Alapítvány kéthavonta megjelenő kulturális szemléjének, a Szövétneknek a főszerkesztői tisztségét Ujj Jánostól, és nagy lelkesedéssel állította össze a soron következő számokat. Bővítette a szerkesztőbizottságot és a szerzők körét, és a fiatal nemzedék iránti elkötelezettségét mutatta az is, hogy az irodalom és a művészetek iránt érdeklődő magyar középiskolásoknak is lehetőséget nyújtott arra, hogy a folyóirat hasábjain bontogassák szárnyaikat.

Életműve alighanem az Aradi személyiségek című interjú- és portrékötet-sorozat, amellyel kortárs aradi magyar közéleti személyiségeket, képzőművészeket, pedagógusokat és veterán sportolókat, érdekes embereket mutatott be: az első részt 2016. novemberében mutatták be, az 5. és 6. kiadást idén augusztusban.

Rengeteg terve volt még, már készen állt a lista azokkal a személyiségekkel, akiket a következő kötetekben mutatott volna be. A sors áthúzta a számításait, vasárnap este örökre elaludt.

Pataky Lehel Zsolt emlékezett a Temesvári Rádió Magyar adásában a közismert és köztiszteletnek örvendő személyiségre, Juhász Bélára. Hallgassa meg:

  • Juhász Bélát október 20-án, szerdán 15 órakor helyezik örök nyugalomra az aradi Alsótemetőben.

Az alábbiakban szemléztük azokat a rádióinterjúkat, amelyek vele készültek, és a Temesvári rádió Magyar adásában, valamint a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzottak el:

 

A rovatból ajánljuk:

Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.
106 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát.
Egy hullámhosszon: rádióamatőr-találkozót tartanak Pécskán
Huszonkettedik alkalommal találkoznak a régió rádióamatőrjei, határon innen és túl.