Légvédelmi bunker drágítja az ortodox templomot

593Akármilyen furcsán is hangzik a hidegháború elmúltával, Aradon az UTA téren építendő ortodox templom alagsorába légvédelmi bunkert terveztek és építenek, ami jócskán megemeli a kivitelezési költségeket. De a románoknak semmi sem drága ha templomról van szó, és az aradi önkormányzat, köszönhetően Gheorghe Falcă polgármester előterjesztésének 300 ezer lejjel támogatja az új templom építését. Ami, figyelembe véve a magyar egyházaknak „dobott” aprópénzt, jelentős összeg. Más kérdés, hogy miért kell a magyar adófizetők pénzéből is a városnak ortodox templom építését finanszírozni ekkora összeggel, hisz az EU többi tagállamában ez nem szokás. Az UTA-téri templomból egyébként költözniük kell az ortodoxoknak, mert a görög katolikus egyház peres úton visszaszerezte a tőlük az annak idején elkobzott ingatlant. A pénzt a ségai ortodox parókia kapja, amelyik, a munkálatok befejezéséig a templom alagsorába tereli híveit. Az építkezés 1993-ban kezdődött, „természetesen” szintén egy parkot szüntettek meg (akárcsak a Hegyalja téren), és a cél az volt, hogy az „1989-es forradalom hőseinek” tiszteletére emeljék fel a templomot.

(irházi)

A rovatból ajánljuk:

Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.