Kurtább az idei pécskai Újkenyér-ünnep

A koronavírus-járvány ellenére a pécskai városvezetés nem szeretné, ha a lakosság hagyományos ünnepét nem tarthatnák meg, ezért, ha jelentősen leszűkítve is, de meghirdették az idei Újkenyér-ünnepet.

Antal Péter polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat megkapta az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) jóváhagyását, és az eseményekre szabadtéren kerül sor, a járvány elleni óvintézkedések betartásával.

Augusztus 21-én, pénteken 9–12 és 13–16 óra között rendezik meg az I. Mihály király (a piac-) téren A zene összeköt Nemzetközi Ének- és Zenei Versenyt. A pécskai Gheorghe Lazăr Elméleti Líceum Kórusa bemutatja ezáltal a helyi közönségnek a tavaszon megszervezett, nagysikerű online versenyen felfedezett fiatal tehetségek egy részét. A versenyre 50 résztvevővel kerül sor, a városháza, a líceum, a művelődési ház, az aradi diákpalota, illetve az országos Cantus Mundi Program és a Madrigal – Marin Constantin Országos Kamarakórus támogatásával.

17 órakor tartják a művelődési házban az Armonii cromatice 10 című képzőművészeti kiállítás megnyitóját. Több mint 20 régióbeli (aradi, karánsebesi, vajdahunyadi, lugosi, resicabányai, szatmárnémeti, temesvári), köztük két pécskai művész: Huţ Krisztián és Blazena Miroslava Karkus alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők,

Az augusztus 22-i, szombati program román nyelvű bábszínházzal indul 10 órától a piactéren (a Zöld császár című darabbal), délután 18 órától pedig a pécskai Gheorghe Lazăr Elméleti Líceum Kórusának gálaműsorát tartják a színpadon.

Augusztus 23-án, vasárnap tartják meg az ünnep központi eseményeit. 11 órakor kezdődik az I. Mihály király téren a helyi tanács ünnepi ülése, ezt követi 13 órától az újkenyér és búzakoszorúk megszentelése. A rendezvény a Szentháromság Parkban 14 órától tartandó kutyabemutatóval ér véget, a Tóth Attila vezette tornyai Kalypsoland kutyaiskola szervezésében.

A szervezők megkérnek minden résztvevőt, hogy szigorúan tartsák be a koronavírus terjedése elleni óvintézkedéseket: viseljenek szájat és orrot eltakaró maszkot, fertőtlenítsék kezeiket és tartsák meg a kötelező távolságot egymástól.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.