Közösségerősítő rendezvények a Magyar Szórvány Napja alkalmából

Két nap alatt négy helyszínen tartott rendezvényeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete – karöltve a helyi szervezőkkel – a Magyar Szórvány Napja alkalmából.

Szombat délután Borossebesen az Onix étterembe várták az érdeklődőket, a házigazda Mellák István helyi RMDSZ-elnök és Prém Imre református tiszteletes voltak, a megyei RMDSZ részéről Faragó Péter elnök és Péró Tamás ügyvezető elnök üdvözölte a jelenlévőket. A 70-80 fős közönség remekül szórakozott a simonyifalvi Leveles néptáncegyüttes előadásán, amire a ráadást az ezt követő vacsora és kötetlen beszélgetés jelentette. A kiváló hangulatú találkozón – amelyre a borosjenői magyarok egy csoportja is eljött Bodnár Lajos református lelkésszel – résztvevők kifejtették, hogy a borossebesi magyarságnak több, hasonló közösségerősítő rendezvényre lenne szüksége.

Szombaton kora este a kisjenői kultúrházban a Tihanyi Vándorszínpad (Bognár Rita és Tihanyi Tóth Csaba) zenés műsorára hívták a helybeli és környékbeli magyarságot. A rendezvényen a megyei RMDSZ vezetőséget nt. Módi József, a szórvány szakbizottság elnöke képviselte. Bíró Zoltán városi RMDSZ-es tanácsos szerint a művészekkel együtt éneklő, állva tapsoló 150 fős közönség a bizonyíték arra, hogy a kisjenői magyarság igényli a színvonalas szórakoztatást, és ennek a helyi RMDSZ-szervezet – a megyei vezetőség támogatásával – mindig is igyekszik megfelelni.

Vasárnap a kisiratosi Rónasági Citerazenekar volt a partner abban, hogy az RMDSZ a szórványtelepülésekre is eljuttathassa a magyar kultúrát. Délután a szentleányfalvi általános iskolában nyújtottak ízelítőt a népi együttes repertoárjából, amit közös nótázás és egy fantasztikus hangulatú fogadás zárt. Este Vingán, az újjáalakult helyi RMDSZ-szervezet első rendezvényeként látták vendégül a kisiratosi citerásokat és a megyei RMDSZ-vezetőséget. Curila András munkájának köszönhetően mintegy negyven vingai magyar vett részt a rendezvényen, ami után a közösségi vezetőkkel beszélgethettek, elmondhatták igényeiket, az érdekképviselettel szembeni elvárásaikat.

Az Arad megyei RMDSZ-szervezet meggyőződése, hogy a magyar nóta, a népdal és a néptánc közösségteremtő erőt jelent, ezért a jövőben folytatni kívánja hasonló közösségi rendezvények szervezését – olvasható az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleményében.

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.