Közös emlőrákellenes program Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon

Az Európai Unió 500 millió forintos támogatásával közös mellrákellenes program indul Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon – jelentette be Kallai Árpád, a vásárhelyi Erzsébet-kórház főigazgatója. A kétéves program keretében új digitális mammográf- és ultrahangkészüléket szereznek be mindhárom városban, fejlesztik a leletező és archiválási rendszert, valamint a vizsgálatok pontosságát segítő szoftvereket. A pályázatnak köszönhetően egy modern, minden igényt kielégítő, közvetlenül digitális felvételeket készítő berendezést szerezhetnek be, amely elsősorban a szakembereknek jelent segítséget – tudatta a főigazgató. Hozzátette: ez a korszerű archiváló rendszerrel együtt lehetővé teszi többek között a felvételek továbbküldését is. A projekt keretében számos egyéb fejlesztést is megvalósítanak: klimatizálják a három dél-alföldi megyében kistelepülési emlővizsgálatokat végző szűrőbuszt, valamint biztosítják annak zavartalan működését. Modernizálhatják és eredményesebbé tehetik a behívási és követési rendszert, emellett szakmai és kommunikációs képzésekkel tehetik hatékonyabbá az egészségügyi szakemberek munkáját, ezzel együtt pedig az emlőrákellenes küzdelmet. A program Hódmezővásárhelyen és Szentesen egyaránt mintegy 6-6 ezer 45 és 65 év közötti nőt érint, Aradon pedig – ahol jelenleg még nem működik szervezett emlőszűrés – a kezdeményezés célja elsősorban a rendszeres vizsgálatok elindítása. Az emlőrák napjaink egyik leggyakoribb halálos daganatos betegsége: becslések szerint ha a jelenlegi tendencia nem változik, a következő negyedszázadban világszerte 25 millió nő lehet mellrákos, és közülük 10 millió bele is halhat a betegségbe.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Kamionstopot rendeltek el Arad megyében a hőség miatt
Pénteken és szombaton lesz érvényben a korlátozás, mindkét nap 12–20 óra között.
Hőségriadó az ország nyugati felében: 40 fok is lehet
Arad megyében pénteken 10 órától szombat 10 óráig érvényes a riasztás.
Felavatták az első Arad megyei bölcsődét, amely az országos program keretében épült
Modern, 40 gyerek kényelmét szem előtt tartó bölcsőde épült Pankotán.
Két jelentős forgalomkorlátozásra figyelmeztet a városháza
Szombattól vasárnapig az Atrium előtti sávot, hétfőtől az Unirii utca egy szakaszát zárják le.
Faodúban fészkelő méheket fogtak be a játszótéren
Egy óvoda közelében lévő játszótéren álló fa odújába fészkelt be egy méhraj Aradon.
Ismét használhatják a Maros vizét itatásra, öntözésre
Csökkent a parajdi bányakatasztrófa nyomán szennyezett folyó sókoncentrációja.