Közel száz polgármesterjelöltet állít az EMNP

Közel száz polgármesterjelöltet, mintegy kétszáz települési képviselőjelölt-listát és hét megyei képviselőjelölt-listát állít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a júniusi helyhatósági választásokon – jelentette be Szilágyi Zsolt, a párt elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón.

A pártelnök szerint az EMNP azért dolgozik, hogy az erdélyi magyarságnak erősebb, hitelesebb, tisztább és hatékonyabb képviselete legyen az önkormányzatokban. Szilágyi Zsolt a Bihar megyei Érmihályfalvát, a Kolozs megyei Körösfőt, a Fehér megyei Torockót és a székelyföldi Kézdivásárhelyt is azon települések közé sorolta, ahol jó eséllyel indul a párt polgármesterjelöltje. Hozzátette, az EMNP tartja magát a megállapodáshoz, és Marosvásárhelyen Soós Zoltánt, a tavaly októberi előválasztás Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott nyertesét támogatja. Elvárja ugyanakkor, hogy a függetlenként induló Soós mind az RMDSZ, mind pedig az EMNP szimpatizánsait mozgósítsa, hiszen akkor lesz erős a marosvásárhelyi magyarság képviselete, ha mindkét párt képviselői bekerülnek az önkormányzati testületbe. Az elnök azt is megemlítette, hogy az EMNP Székelyudvarhelyen visszaléptette saját jelöltjét, és a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjének, Gálfi Árpádnak a megválasztására buzdít.

Szilágyi Zsolt arra figyelmeztetett, hogy vannak olyan RMDSZ-vezetők, akik „eltanulták azokat a megfélemlítési módszereket, amelyeket a csendőrség is alkalmazott a székely szabadság napja résztvevőivel szemben”, és hatósági ellenőrzésekkel fenyegetik a néppárt jelöltjeit. Hozzátette, mindent meg fognak tenni azért, hogy jelöltjeik félelem nélkül képviselhessék a közösséget. „Az EMNP választási sikere az erdélyi gondolat, az autonómia, a föderális Románia sikere is lehet. Erdélyt a románokkal együtt kell élhetőbbé tenni. Ha Bukarestben lehet, ha Magyarországon lehet, akkor Erdélyben is lehet rezsit csökkenteni” – fogalmazta meg a párt egyik korábban bejelentett kampánytémáját Szilágyi Zsolt.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.