Kossuth Rádió: szeptemberben kétszer is Kisiratosról szól a déli harangszó

Kisiratos új harangja | A fotót Andó László alpolgármester bocsátotta rendelkezésünkre

Kisiratos új harangja | A fotót Andó László alpolgármester bocsátotta rendelkezésünkre

A Kisiratosi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templom harangja szerepel kétszer is a Déli harangszó szeptemberi adásaiban a Kossuth Rádióban.

A harangszó a hozzá kapcsolódó ismertetővel együtt szeptember 16-án, hétfőn kerül adásba a 11:56-kor (romániai idő szerint 12:56-kor) – tájékozatott Vancsok György gyártásvezető. Az adást szeptember 22-én, vasárnap megismétlik, szintén a Kossuth Rádióban, 11:56-kor (romániai idő szerint 12:56-kor).

A kisiratosi templom nagyharangját tavaly cserélték ki, mivel az előző, az 1924-ben a Hönig Frigyes által alapított aradi műhelyben öntött harang 2023-ban megrepedt. Az Innsbruckban öntött új harang tavaly ősszel érkezett meg Kisiratosra, Magyarok Nagyasszonya ünnepén Nikola Lauš egyházmegyei irodavezető áldotta meg, és néhány nappal karácsony előtt meg is szólalt: december 20. óta szólítja imára a híveket reggel, délben és este.

A harangcserérők készült cikkünk itt olvasható, alább pedig meghallgatható a Temesvári Rádió Magyar adásában elhangzott riport:

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.