Korondi-Józsa Erika: az emberek biztonsága és nyugalma a legfontosabb

Négy évvel ezelőtt Korondi-Józsa Erika lett az RMDSZ első női polgármestere Arad megyében. Kisiratos elöljárója számára nem volt idegen a közigazgatás, hiszen az önkormányzatnál dolgozott korábban is, számos határon átnyúló, európai uniós projekt és kulturális rendezvény felelőseként és lebonyolítójaként. Négyéves polgármesteri mandátuma új ismeretekkel és tapasztalatokkal vértezte fel, ezért megújult erővel néz az idei helyhatósági választások elé, amelyen ismét megpályázza a polgármesteri tisztséget az RMDSZ jelöltjeként.

– Ha „normális” körülmények között találkoztunk volna, akkor bizonyára arról beszélgetnénk elsősorban, hogy milyenre sikerült az idei falunapok programja, vagy hányan vettek részt a már hagyományos népzenei és citeratáborban…

– Az idén sajnos elmaradt mindenféle tábor, kulturális és szórakoztató rendezvény. Nagyon sajnáljuk, mert Kisiratoson minden évben rengeteg programot, sporteseményt és találkozót szervezünk, de a koronavírus-járvány miatt ebben az évben semmit sem hozhattunk tető alá. Igény lenne rá, mindenki kérdezi, fiatalok és nyugdíjasok, helybeliek és a szomszédos települések lakói egyaránt, hogy mikor lesz valami koncert vagy más rendezvény, de sajnos nem rajtunk múlik.

– Ön az első női RMDSZ-es polgármester Arad megyében, úgymond úttörőnek számított négy évvel ezelőtt. Le kellett győznie valamilyen akadályokat emiatt, vagy el kellett oszlatnia előítéleteket?

– Szerencsémre nem, az emberek megbíztak bennem, amit ezúton is köszönök nekik. Úgy érzem, hogy mindent megtettünk azért, hogy Kisiratos épüljön-szépüljön. Persze, vannak olyan gondok, amiket nem sikerült megoldanunk, de továbbra is azon vagyunk, hogy ezeket is orvosoljuk.

Büszke vagyok arra, hogy több nagy tervünket is sikerült megvalósítani, például a község utcáinak az aszfaltozását: 5,42 kilométernyi út kapott burkolatot, s még van további egy kilométernyire fedezetünk, amihez be is nyújtottuk már a kérvényt az engedélyekért. Szintén nagyon fontos volt már a templom külső-belső felújítása – ezt is sikerült befejezni. Szép teret alakítottunk ki, a közvilágítás energiatakarékos égőkkel működik. Ezek mellett vannak kisebb beruházások, amiket szintén pályázati forrásokból valósítottunk meg: wifi-hálózat kiépítése, központi fűtés kialakítása a kis kultúrházban és a községházán, az iskola festése.

Korondi-Józsa Erika, Kisiratos Község polgármestere az idei választásokon is az RMDSZ jelöltjeként pályázik a következő...

Közzétette: RMDSZ Arad Megye – 2020. szeptember 19., szombat

A Bethlen Gábor Alapnál sikeresen pályáztunk számítógépekre, iskolai táblákra, valamint a kulturális egyesületnek két rend népviseleti ruhára, hangosító és világító berendezésekre, ami szükséges egy-egy kulturális rendezvény megszervezéséhez. A közeljövőben szeretnénk a járdákat újjáépíteni.

– Kisiratos lakossága több mint 90 százalékban magyar, a képviselőtestületben többséget alkotnak az RMDSZ-es tanácsosok, és az alpolgármestert is a szövetség soraiból választották meg. Azt hihetnénk, hogy ilyen körülmények között előre nyert ügy a helyhatósági választás. Így van?

– Dehogy! Nem szabad kényelmesen hátra dőljünk és ölbe tett kézzel várjunk. Nagyon sok megoldásra váró feladat áll még előttünk.

Köszönöm a tanácsos kollégáknak, hogy támogattak eddig a munkában. Természetesen voltak viták, álláspontok ütköztetése egy-egy terv vagy beruházás kivitelezésekor, de mindig sikerült megegyeznünk, vagy ha nem jutottunk közös nevezőre, megpróbáltunk más utat keresni. Ezeket mindig igyekeztünk megosztani a lakossággal, az átláthatóságra törekedtünk. Egy évben két-háromszor is tartottunk falugyűlést, amelyen elmondtuk a terveinket, miket szeretnénk megvalósítani, hol tart egy-egy projekt megvalósítása. Úgy érzem, hogy az emberek ezt igényelték és értékelték is. A jövőben is szeretnénk ezeket folytatni, hogy elmondhassák, mit szeretnének, és amit a lakosság fontosnak tart, azokat a terveket ültessük gyakorlatba.

Készítünk egy projektet további aszfaltozásra, ami még tíz kilométert jelent, szeretnénk bevezetni a földgázt a faluba, mert ezt igényelték a helyiek; készült is egy előtervezet rá, de várjuk, hogy vagy a kormánynál vagy az európai uniónál pályázhassunk finanszírozásra. Folytatni akarjuk a belterületek telekkönyvezését, hátravan még a szennyvízhálózat kiépítése, az iskola felújítása, a gazdaház és a ravatalozó renoválása – szóval van dolog bőven.

Tisztel kisiratosiak! Nemsokára itt van szeptember 27-ke, a helyhatósági választások napja, amikor közvetlenül is...

Közzétette: Korondi Erika – 2020. augusztus 28., péntek

 

– Polgármesterként és jelöltként nem furcsállja, hogy a 21. században még mindig az aszfaltozás és a járdaépítés a kampánytéma?

– Ez sajnos a múlt rendszer öröksége. Az infrastruktúrát abban az időben építették ki úgy, ahogy, silány minőségben, a rendszerváltás után pedig szinte állandó forráshiánnyal küszködtek az önkormányzatok, nem beszélve arról, hogy például Kisiratos 2004-ig nem is volt önálló közigazgatásilag. Az elődöm minden megtett a falu fejlesztése érdekében, de sokáig abban reménykedtünk, hogy előbb elkészül a csatornázás, és utána lehet majd aszfaltozni az utakat. Mivel ez egyelőre nem sikerült, úgy döntöttük, hogy mégis előre vesszük az aszfaltozást, aztán majd utólag meglátjuk.

A másik nagy probléma: a mindennapos áramszünetek. A villanyhálózat elavult. Többször is kértük az áramszolgáltatót, hogy cserélje ki a vezetékeket, de sajnos mindig elutasítottak. Nem csak nálunk állandó jellegű gond ez: Kürtös, Mácsa, Nagyiratos, Pereg és a közeli települések is érintettek – együtt kérvényeztük, hogy oldják meg a lakosok problémáját, hiszen fizető ügyfelekről van szó, de még mindig nem kaptunk választ. Segítségért fordulunk az RMDSZ-hez, a megyei önkormányzathoz, és ha kell, a kormányhoz is.

– Nem arról van szó, hogy ezek a magyarlakta települések hátrébb kerültek a listán?

– Nem hiszem, mert a szomszédos település színromán lakosságú. Szerintem hanyagságról van szó, vagy túl nagy befektetés lenne az áramszolgáltatónak, amely azzal magyarázza ezt, hogy a madarak repkedése áramátütést okoz, emiatt van áramkiesés, de ebben én már nem hiszek…

– Az elmúlt hetekben ismét téma lett a magyar határ menti településeken a palagáz-kitermelés, illetve az emiatti aggodalom. Több település polgármestere is megnyilvánult az ellen, hogy a MOL olajcég leányvállalata, a Panfora próbafúrásokat végezzen. Kisiratos is érintett?

– Sajnos igen. A cég megvásárolt 3,75 hektárnyi földet a községben, ami most a saját tulajdona. Azt állítják, hogy nem palagázt keresnek, hanem hagyományos energiaforrásokat, kőolajat és földgázt. De az emberek félnek, mert nem tudják, hogy ha találnak valamit, és azt ki akarják termelni, azt milyen eljárással teszik majd, és milyen anyagokat használnak hozzá, és mindez megfertőzi-e a termőföldeket és a vízkészletet vagy sem. Szerettük volna, hogy ha a cég képviselői találkoznának az emberekkel, és elmondják, miről is van szó, de a koronavírus-járvány megakadályozta ennek a megszervezését, de reméljük, hogy mielőbb megtarthatjuk, hogy az emberek feltehessék a kérdéseiket, és első kézből kapjanak válaszokat, mert számunkra is helybéliek biztonsága a legfontosabb.

  • Comandat de UDMR Org. Jud. Arad, realizat de SC LBC Torrent Studio Srl, cod de identificare unică 23200009.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.