Kocsik Imre: a kevesebb néha több, a mennyiség helyett a minőségre törekszünk Pécskán [AUDIO]

Kocsik Imre RMDSZ-es polgármesterjelölt (középen) és a tanácsosjelöltek | Fotó: pécskai RMDSZ

Kocsik Imre RMDSZ-es polgármesterjelölt (középen) és a tanácsosjelöltek | Fotó: pécskai RMDSZ

Arad megyében a pécskai a második legnagyobb magyar közösség: a legutóbbi népszámláláson a nemzetiségükről nyilatkozók közül több mint 2300-an vallották magyarnak magukat, ez a lakosság 22 százalékát teszi ki.

Aktív közösségi életet élnek a magyarok, civil szervezeteik révén több közművelődési, hagyományőrző és szórakoztató programon vehetnek részt, megtartó erő a római katolikus és a református gyülekezet, valamint a két tannyelvű, de hagyományosan magyar iskolának nevezett 2-es számú általános iskola.

Mindennek ellenére a magyar érdekvédelmi szervezetnek, az RMDSZ-nek eddig még nem sikerült polgármestert állítania a Maros-menti városban. A június 9-i helyhatósági választásokon Kocsik Imrétől várják az áttörést: a helyi RMDSZ-szervezet elnöke, matematika-fizika szakos tanár, volt kisperegi iskolaigazgató a remények szerint megteremtheti azt az egységet, ami szükséges ahhoz, hogy a helyi magyarság polgármestert, vagy legalább alpolgármestert állíthasson Pécskán.

Kocsik Imrével beszélgetett Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg (indításhoz kattintson a lejátszó gombra):

COMANDAT DE UDMR ORG. JUD. ARAD, REALIZAT DE SC LBC TORRENT STUDIO SRL
COD AEP: 23240001

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.