Kitartás a hit és az anyanyelv mellett [AUDIO]

Ökumenikus imával emlékeztek meg Aradon az első világháborút lezáró, és a Magyarországot megcsonkító trianoni békeparancs aláírásának 100. évfordulójáról június 4-én, csütörtök délután.

A koronavírus-járvány miatt hozott hatósági óvintézkedések betartásával a főhajtást a belvárosi minorita templom és rendház udvarán tartották meg, a történelmi magyar egyházak és az RMDSZ szervezésében.

Blénessy Róbert minorita házfőnök üdvözlő beszéde után Király Árpád arad-ségai római katolikus plébános, marosi főespereses, Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese, Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor és Simon András, az Arad-belvárosi Baptista Gyülekezet lelkésze szólt a több tucat jelenlévőhöz, végezetül Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke mondott beszédet.

A szónokok kiemelték, hogy az aradi – és általában az elszakított területek élő – magyarság az elmúlt száz évben is kitartott hite és anyanyelve mellett, nem adta fel identitását, szülőföldjét, és ezt a kitartást a teremtő azzal jutalmazta, hogy a közelmúltban ismét épülnek és megerősödnek kulturális, oktatási intézményei.

A félórás megemlékezés végén, a trianoni szerződés száz évvel ezelőtti aláírásának időpontjában, 17-3-kor megszólaltak a minorita templom harangjai, a résztvevők pedig a Himnusz eléneklésével zárták a rendezvényt.

A megemlékezésről hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, ami a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült: 

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.