Kisiratosi legendákból készül előadás a diákszínjátszó-táborban

Hatodik alkalommal vette kezdetét hétfőn a Kisiratosi Diákszínjátszó Tábor, amit a helyi Páter Godó Mihály Általános Iskola és az aradi Kölcsey Diákszínpad szervez minden nyári vakációban. A kisiratosi és aradi általános iskolás gyerekek mellett idén két magyarországi résztvevője is van a jövő csütörtökig tartó rendezvénynek, sőt felnőttek is jönnek az anyaországból, művészek, értelmiségiek, akik kíváncsiak az itt folyó foglalkozásra – mondta az Aradi Híreknek Faragó Zénó színművész, a tábor művészeti vezetője. A záró előadást a Kisiratosi Tájház udvarán szeretnék megtartani a jövő héten, ezért a szervezők és a résztvevők egyaránt remélik, hogy jó idő lesz akkor is. A gyerekek falusi legendákból, a Kisiratoson élő és a környékhez köthető történetekből, mítoszokból állítanak össze egy érdekesnek ígérkező előadást Faragó Zénó vezetésével, amit a jövő csütörtökön mutatnak be a nagyérdeműnek. Az aradi Kölcsey Egyesület a Communitas Alapítványtól kapott támogatást a rendezvény megszervezésére.

P. L. Zs.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.