Kis tudósok seregszemléje [AUDIÓ]

A csikys stand

Hatodik alkalommal került sor az aradi Aurel Vlaicu (volt 21-es) Általános Iskolában a Tudományok fesztiválja elnevezésű rendezvényre, amelyen több mint Arad megyei általános és középiskola diákjai mutattak be műszaki, vegyi és biológiai kísérleteket, illetve újításokat. A rendezvényen az aradi és temesvári egyetemek mérnöki karainak képviselői is jelen voltak, akik bemutatták a felsőfokú oktatási intézmények kínálatát a leendő mérnököknek, tervezőknek. A Csiky Gergely Főgimnázium diákjai fizikai és vegyi kísérleteket mutattak be. Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt helyszíni riportját.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Tudomany fesztivalja.mp3"] 

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.