„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

36A Föld Napja mozgalom egyik jelmondatára így válaszolna a pécskai M-KIDSZ: ,,Talán a világot nem, de a közvetlen környezetünket tudjuk alakítani. S, ha az ezt a napot ünneplő mind a 175 ország tesz a célért, akkor még a Földet is megváltoztathatjuk.” Április 22. azaz a Föld Napja alkalmából, idén is tettünk a Földünkért. Ha az időrendi sorrendet követjük, akkor az első dolog amit megemlíthetünk, az a juharfa ültetése. Két szempontból is pozitív volt ez a tevékenység, az első szempont a környezet, a második pedig a generációs ,,szakadék’’ átugrása. Két fa került egymás mellé, az M-KIDSZ fája és a Nyugdíjasok Klubjának fája, melyek ültetésén mindkét csoport tagjai részt vettek. Első hallásra a szemétgyűjtés nem tűnhet érdekes foglalkozásnak, a Maros-parti akció mégsem volt unalmas. Az M-KIDSZ tagjai, örülve az első napsütéses napok egyikének, több zsák szemetet gyűjtöttek össze. Igazán jókat lehet szórakozni, mikor egy-egy, a Maros-partra egyáltalán nem illő dologra bukkantunk. Utolsó, s egy igazán esztétikus jellegű tevékenységünk a virágültetés volt. A szines virágok a polgármesteri hivatal udvarában lettek elültetve. Az M-KIDSZ ambícióit a Pécskai Polgármesteri Hivatal és a pécskai tanács támogatta. Köszönettel tartozunk nekik!

M-KIDSZ

37

38

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.