Két teherautó ütközött a 7-es főúton, leállították a forgalmat

Ma este két teherautó ütközött össze a 7-es főúton, Tok falu közelében, Arad irányába, s az egyik teherautó felborult. Komoly sérülés nem történt, a rendőrség viszont leállította a forgalmat az úton mindkét irányban, és rövid időn belül több kilométeres kocsisor alakult ki. A két teherautón rakomány nem volt, a sofőröket a katasztrófavédelmisek csak nehezen szabadították ki a vezetőfülkékből.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.