Két polgármester mandátuma szűnt meg

Időközi polgármester-választást kell tartani Háromalmás (Almaș) és Kovászi ( Covăsânț) községekben, miután mindkét polgármestert felmentette tisztségéből Cosmin Pribac Arad megyei prefektus.

Avram Teodort, illetve Balint Traian-Gheorghét decemberben korrupció vétségéért ítélte el az Arad Megyei Törvényszék – nem jogerősen – két év-hat hónap, illetve két év börtönbüntetésre, igaz, mindkettő esetében felfüggesztette a végrahajtást háro mév-hat hónapra, illetve három évre.

A vád szerint mindkét polgármester csúszópénzt kért és fogadott el egy vállalkozótól, hogy az adott cég nyerje el az aszfaltozási munkálatokra kiírt versenytárgyalásokat a szóban forgó községekben. 18 és 31 ezer lej közötti összegeket számoltak jutalékként – az Inteco Holding kft.-től, amellyel a megyei tanács fel akarja bontani a hókotrásra kötött szerződést nem megfelő munkavégzés miatt –, de a cégtulajdonos feljelentette, és lebuktatta őket, amikor átadta a pénz egy részét.

Sokba került az aszfalt...

Mindkét polgármestert három évre eltiltották a közügyektől, emellett 60-60 nap közmunkára ítélték.

Avram a bírósági ítélet után lemondott tisztségéről, így a január 25-i prefektusi rendelet csak megállapította a mandátum megszűnését, míg Balintot hétfőn felmentette tisztégéből a kormánybiztos (a döntés tíz napon belül megfellebbezhető).

Ugyanebben a korrupciós perben Radiţa Aurel Mircea volt sikulai polgármestert is elítélték, de őt nem választották újra tisztségbe a tavalyi helyhatósági választásokon.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.