Késik a személyigazolványok kibocsátása

Technikai okok miatt késik az új személyigazolványok kibocsátása – közölte szerdán az aradi polgármesteri hivatalnak alárendelt lakosság-nyilvántartó hivatal.

Hangsúlyozták, hogy nem helyi problémáról van szó, országos szintű akadályokba ütközik a kártyaalakú igazolványok nyomtatása (egyes sajtóhírek szerint hiánycikk lett a műanyag, amiből előállítják az okmányokat).

Azokat, akik valamilyen oknál fogva benyújtották a kérést az új okmányra, telefonon értesítik az irat átvételének új időpontjáról. Többen jelezték már egyébként, hogy például a februárban igényelt személyazonosítót, amit eredetileg március elején kellett volna megkapniuk, még mindig nem vehették át.

A hivatal felhívta a figyelmet, hogy azok a személyazonossági igazolványok, amelyek a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején veszítették volna érvényességüket, nem tekinthetők lejártnak a veszélyhelyzet ideje alatt, sőt azt követően 90 napig, és azt minden magán- vagy közintézmény köteles elfogadni.

Az érintettek egyéb információt az aradi lakosság-nyilvántartó hivatal 0257/214– 474-es telefonszámán kaphatnak.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.