Kártérítésre kötelezték Romániát egy telefonlehallgatási ügyben

Kártérítésre kötelezte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága egy 1996-ban kirobbant telefonlehallgatási ügyben - közölte ma a Mediafax hírügynökség. Constantin Bucur, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) századosa 1996 májusában jelentette be egy sajtóértekezleten, hogy a SRI rendszeresen lehallgatja a politikai pártok székházából és különböző lapok szerkesztőségeiből folytatott telefonbeszélgetéseket és állítását több, általa készített hangfelvétellel támasztotta alá. A nemzetbiztonsági törvény megsértéséért, "szigorúan titkos" információk nyilvánosságra hozataláért 1998-ban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, időközben tartalékos állományba helyezett titkosszolgálati tiszt 2002-ben fordult a strasbourgi bírósághoz azzal a panasszal, hogy Románia megsértette a tisztességes tárgyaláshoz való jogát és véleménynyilvánítási szabadságát. Az EJEB megalapozottnak ítélte a keresetet és húszezer eurós erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot. A strasbourgi bíróság az ügy másik panaszosának, Mircea Toma újságírónak és lányának, Sorana Tomának fejenként 7800 eurós kártérítést ítélt meg a magán- és családi élet tiszteletben tartásához és a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértéséért. A Bucur által nyilvánosságra hozott hangfelvételekből ugyanis kiderült, hogy a SRI az újságíró és a lánya közti telefonbeszélgetést is lehallgatta, de a román igazságszolgáltatás nem nyújtott számára jóvátételt. Monica Macovei EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, aki a panaszosok képviseletét látta el Strasbourgban, az ítélet után kiadott közleményében rámutatott, hogy a román állam által fizetendő kártérítést a SRI akkori vezetőitől és a Bucurt elítélő katonai bíráktól kellene behajtani. Constantin Bucur, aki állítása szerint négy éven keresztül készített hangfelvételeket a SRI telefonlehallgatásokra szakosodott katonai egységében, az EJEB-hez benyújtott panaszában azt írta, hogy a lehallgatandó célszemélyek listáját gyakran ceruzával töltötték ki, több esetben hiányzott az ügyészi engedély száma és a lehallgatás indoka. Bucur kifejtette: gyanússá vált számára, milyen sok újságíró és politikus veszélyezteti a nemzetbiztonságot, majd bebizonyosodott számára, hogy főnökei illegális telefonlehallgatásokra adtak ki parancsot, az akkori hatalom érdekei alapján. Bucur azt állította, nem szegte meg katonai esküjét, amikor eltulajdonította és nyilvánosságra hozta a telefonbeszélgetések hangfelvételeit, mert tettével éppen a jogállamiság, a demokrácia és az alkotmány védelmét szolgálta. Az ügyben indult vizsgálatok során a SRI nem kérdőjelezte meg a hangfelvételek hitelességét, de Virgil Măgureanu, a szolgálat akkori igazgatója azt állította: Bucur nem kapott parancsot újságírók és politikusok lehallgatására, és ha ezt megtette, akkor valószínűleg az általa kirobbantott, a SRI lejáratását célzó botrányt készítette elő.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.