Kárpótlás négy év múlva, részletekben

Fotó: manna.ro Fotó: manna.ro

Négy év múlva, részletekben kezdene kárpótlást fizetni Románia azokért a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni - derült ki a Mediafax hírügynökség birtokába jutott törvénytervezetből, amelyet szerdán tettek közzé. A tervezet szerint érvényben marad az a hatályos rendelkezés, hogy a még létező, államosított ingatlanokat lehetőleg természetben adják vissza volt tulajdonosaiknak. Ha ez nem lehetséges, akkor az állam a jelenlegi piaci értéken állapítja meg az egykori ingatlanért járó kárpótlás értékét, amelyet azonban nem pénzben, hanem úgynevezett "árverési pontok" formájában fizetne ki - derült ki a dokumentumból.  Az árverési pontokat a kárpótolt más, az állam által áruba bocsátott ingatlanok megvásárlására használhatja fel, vagy megvárhatja, amíg azokat - 2017-től kezdődően, évenként legfeljebb 10 százalékos összeghatárig - az állam visszavásárolja - írta a Mediafax. Ez azt jelentené, hogy a kormány a következő parlamenti ciklusra hárítaná a kárpótlás terhét, amely egyes becslések szerint akár 16 milliárd euróra is rúghat.  Victor Ponta miniszterelnök bejelentette, hogy az új restitúciós törvényt parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással szeretnék elfogadtatni. A jogszabály tervezete első olvasatban szerepel a kormány szerdai ülésének napirendjén.  A felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány által ilyen módon előterjesztett törvénycsomag egy bizonyos határidőn belül automatikusan hatályba lép, ha a parlament nem szavaz meg közben egy - a kormány bukásával járó - bizalmatlansági indítványt.  Románia 2013 április közepéig kapott újabb haladékot az Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) arra, hogy működőképessé tegye a kommunista diktatúra idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszert. Az országot több mint ezer - a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen - panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon, amely 2010 végén precedensértékű ítéletet hozott Románia ellen. Ha Románia nem változtat jogorvoslati rendszerén, az EJEB az összes hasonló ügyben kárpótlásra fogja kötelezni a román államot.

 MTI

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.