Karácsonyi műsor Kisperegen

Vasárnap tartották meg az idei karácsonyi műsorukat a kisperegi fiatalok. Az előadás két részből állt: először a kisperegi iskola diákjai léptek színpadra, utána a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet fellépése következett.

Az elemi iskolások két karácsonyi jelenettel és két tánccal készültek, amiket Borsos Anett és Boldizsár Tünde tanítottak be, az általános iskolások pedig egy karácsonyi jelenetet adtak elő, amit Vörös Margaréta magyartanárnő tanított be. Az iskolások műsora után Kocsik Imre igazgató köszöntötte a jelenlevőket és az iskola nevében áldott, békés ünnepeket és boldog új évet kívánt a jelenlenlevőknek.

Ezután következett a Kisperegi Magyar Ifjásgi szervezet műsora, ami két mókás jelenetből és egy cigány táncból állt. Ezután a szervezet nevében Pop Sorina Regina kívánt a jelenlevőknek kellemes ünnepeket és boldog új évet.

Az előadás végén Kovács Imre polgármester gratulált a fiataloknak. Röviden beszélt a jövő évi tervekről, beruházásokról, majd békés, áldott ünnepeket és boldog új évet kívánt a jelenlevőknek, akik az est folyamán kalács, üdítő, ásványvíz mellett elbeszélgethettek az iskola képviselőivel és a polgármesterrel.

 

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.