Kampányindító Aradon

Csütörtök este mutatkoztak be az RMDSZ Arad megyei szervezetének képviselő- és szenátorjelöltjei, akik vállalták a megmérettetést a december 11-i parlamenti választásokon.

A rendezvényen Bognár Levente aradi alpolgármester összefogásra, csapatmunkára kérte a megye magyarságát, hogy négy év szünet után az érdekvédelmi szervezet jelöltje ismét bejuthasson a törvényhozásba.

A kampányindító rendezvényen az országos RMDSZ-vezetőséget Kovács Péter ügyvezető elnök képviselte, aki – miután ismertette a szövetség választási programját az infrastruktúra-fejlesztésektől a közigazgatási és tanügyi reformon át a népjóléti javaslatokig – hangsúlyozta, hogy az RMDSZ Erdély felemelkedéséért tenni akaró politikusokat jelölt a törvényhozásba, nem olyanokat, akik hasznot szeretnének húzni a bukaresti jelenlétből. Fontosnak nevezte a tömbmagyarság–szórványmagyarság összefogást, aminek eredményeként egy Szeben megyei jelölt befutónak tartott helyet kap az egyik székelyföldi listán. „Nagyon fontos, hogy Arad megyének ismét legyen parlamenti képviselője, és ezért az aradi magyarság sokat tehet azzal, hogy minél nagyobb számban szavaz a tulipánra december 11-én” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.

Ezt követően Király András tanügyi államtitkár, az Arad megyei RMDSZ-es szenátorjelölt-lista vezetője mondott besyédet, majd Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök, megyei tanácsos, a képviselőjelölt-lista vezetője fejtette ki, hogy az RMDSZ követelései olyan elvárások, amelyek a civilizált nyugati társadalmakban természetesnek számítanak, nálunk azonban teljes ellenkezést váltanak ki a román pártokból. „Az Arad megyei magyarság nem engedheti meg magának, hogy egy újabb parlamenti ciklusban ne legyen képviselője” – nyomatékosította Faragó Péter.

A rendezvényen szavalatokkal és dalokkal közreműködött Éder Enikő és Molnos András Csaba, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két művésze.

Az RMDSZ Arad megyei szervezetének képviselőjelölti listája sorrendben: Faragó Péter, Bognár Levente, Sipos György, Haász Tibor, Kovács Imre, Jámbor Ilona, ifj. Zágoni-Szabó András, Pál Norbert, Péró Tamás. A szenátorjelöltek listája: Király András, Cziszter Kálmán, Korondi-Józsa Erika, Erdős Bálint, Papp Attila.

COMANDAT DE UDMR

– EDITAT DE SC LBC TORRENT STUDIO SRL

13160001

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.