Kálnoky gróf szerint nem Románia, hanem Nyugat-Európa a bűnös

kalnoky2Az erdélyi Kálnoky Tibor gróf szerint Romániát jogtalanul érik támadások az európai lóhúsbotrány miatt, mivel annak bűnösei Franciaország és Nyugat-Európa – írja a The Telegraph. A brit lap internetes oldalán olvasható cikkből kiderül, hogy Kálnoky Tibor gróf – aki egyébként Károly walesi herceg ismerőse és a herceg két vidéki birtokát is irányítja – szerint a lóhúsbotrány kapcsán Romániára irányuló támadások álszentek és elsősorban a román bevándorlóktól való félelem vezeti azokat. Kálnoky Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy Nyugat-Európa villámgyorsan Romániát tette meg bűnbaknak, amikor felmerült, hogy román vágóhidakról érkezett francia cégekhez annak a húsnak egy része, amelyet aztán marhahúsnak átcímkézve adtak el. Kálnoky Tibor szerint tipikus, hogy ha egy botrányban felmerül egy cég neve, mindenki az országot kiáltja ki bűnösnek, miközben valójában épp az a bűnös, aki Romániára mutogat – fejtette ki a lapnak. Hozzáfűzte, hogy a lóhúsbotrány bűnösei épp Franciaországban és a Nyugaton vannak. Ők azok, akik megrendelték a lóhúst és mindezt tudva belekeverték saját termékeikbe.Egyik román vágóhíd ellen sem nyomoznak, amely lóhúst adott el Nyugat-Európába, és mindkettőnél ott vannak azok a dokumentumok, amelyek szerint lóhúst szállítottak francia cégeknek – emelte ki Kálnoky Tibor. A gróf kifejtette: a román mezőgazdaságon belül a kis, élelmiszer termelő gazdaságok dominálnak, amelyek nagyon messze állnak a nyugat-európai, ipari léptékű élelmiszer termeléstől. Épp ez, a modern mezőgazdaság által érintetlenül hagyott, a fenntartható vidéki fejlődést szem előtt tartó táj vonzotta Károly herceget is, és mérce lett az egész országban. A lóhúsbotránnyal Kálnoky Tibor szerint Románia imázsát, és az ország bűnössé nyilvánításában szerepet játszottak azok a félelmek is, amelyek szerint a munkaerő-piaci korlátozások jövő évi feloldásával románok árasztják majd el Nagy-Britanniát és Nyugat-Európát. „Nagyon egyszerű valami csúnyát leírni Romániáról, és itt éppen ez történik” – idézi a lap a grófot, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a lóhúsbotrány nagyjából két héttel az után tört ki, hogy a brit kormány bejelentette, meg kell nyitnia határait a románok előtt, akik majd elárasztják az országot.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.