Július végéig meghosszabbították a népszámlálás második szakaszát

2022. július 21.
Még egy héttel meghosszabbították a népszámlálás személyes lekérdezési szakaszát, az Országos Statisztikai Intézet döntésének értelmében július 31-ig tart a lakossági összeírás.
<em>Hír szerkesztése</em> Július végéig meghosszabbították a népszámlálás második szakaszát
Barna Gergő, a Népszámlálás.ro kampányfelelőse | Fotó: nepszamlalas.ro

„A kampány során többször éltünk a fociból vett hasonlatokkal. A mostani helyzetre azt mondhatjuk, hogy ez a hosszabbítás hosszabbítása. Azt reméljük, hogy a ráadással a romániai magyar közösség szempontjából sikeres eredménnyel zárjuk majd a »mérkőzést«” – mondta el Barna Gergő, a Népszámlálás.ro kampánykoordinátora.

A szociológus hozzátette, az utolsó száz méteren elsősorban arra törekednek, hogy a kritikus helyzetben lévő „magyar” városokban, községekben meggyőzzék a lakosságot a népszámlálásban való részvételre, illetve továbbra is felhívják a lakosság figyelmét a lekérdezés-válaszadásban jelentkező leggyakoribb hibákra, problémákra, illetve azok megoldásaira.

„A legnagyobb probléma, hogy sok városban még mindig több körzet nincs lefedve számlálóbiztossal, vagy a számláló olyan lassan halad, hogy nem tudja végigjárni a szektorát” – magyarázta a kampánykoordinátor. Ezért azt kérik, hogy akik még nem válaszoltak a népszámlálási kérdőívre, azok most már ne várják otthon a számlálóbiztost, hanem látogassanak el a legközelebbi települési összeírópontba, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatokat.

Azoktól pedig, akiket otthonukban keres a számlálóbiztos, azt kérik, fogadják őt bizalommal még akkor is, ha már részt vettek az önkitöltéses szakaszban. Ilyen esetben a kérdezőbiztossal együtt, a dovrec.insse.ro oldalon ellenőrizzék a kitöltött kérdőívek érvényességét. Ha van a sikeres önkitöltésről igazolásuk, akkor nem szükséges újból válaszolni a személyi kérdőívre, azonban megtörténhet, hogy a lakásra és az épületre vonatkozó adatok hiányosak, azokat pótolni kell.

A Népszámlálás.ro szerkesztői arra is felhívják a figyelmet, hogy akik ritkán vagy keveset tartózkodnak otthon, ők az ajtóban vagy a postaládában hagyott kopogtatócédula segítségével vegyék fel a kapcsolatot a számlálóbiztossal, és telefonon tisztázzák a helyzetüket, egyeztessenek találkozót a válaszadás érdekében.

Egy másik gyakran előforduló hiba, hogy sok esetben az internetes önkitöltés alkalmával nem regisztrálták a háztartás minden tagját, jellemzően a kiskorúak maradtak ki. A dovrec.insse.ro oldalon érdemes újból ellenőrizni külön-külön minden családtag személyi számát, hogy senki se maradjon megszámolatlanul, aki az adott háztartásban élt 2021. december 1-jén.

Nem utolsó sorban pedig arra is vigyázni kell, akár otthon, akár az összeíróponton válaszolunk – és ezt mindenképpen ellenőrizzük is –, hogy minden családtagnak helyesen legyen beírva az etnikuma, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása!

Az Arad megyében az önkormánzatok által működtetett összeírópontok listája alább megtekinthető:

 

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> A mácsai Damjanich–Lahner-emlékmű megtisztítása [AUDIO]
Nagy István a magyar történelmi emlékjelek iránt érzett felelősségtudatból végezte el a munkát.
Hír beküldése
A római katolikus plébánia és a Kolping Család szervezésében.
<em>Hír szerkesztése</em> Gyereknapi programok Kisiratoson
Minden korosztályt várnak.
<em>Hír szerkesztése</em> Gránit táblák őrzik a néhai pécskai pedagógusok emlékét [AUDIO]
A temetőkápolna falán helyezték el az emlékjelet.
<em>Hír szerkesztése</em> Viharokra és jégesőre figyelmeztet a meteorológia
A csapadékmennyiség elérheti a 40-70 litert négyzetméterenként.
<em>Hír szerkesztése</em> Megteltek a kutak, kiöntöttek a hegyvidéki patakok
Villámárvizek voltak Arad megye keleti részén.
Hír beküldése
Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó, melyben a székely himnusz egy részlete hangzik el. A Facebook-poszt címeként a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” sort emelte ki a magyar köztársasági elnök.
<em>Hír szerkesztése</em> Pünkösdi királyválasztás Ópusztaszeren
Az emlékparkban eltöltött idő a nemzeti identitástudat megerősítéséhez is hozzájárul.
<em>Hír szerkesztése</em> Hétfő reggel rengett a föld Arad megyében
Egy hete tartanak a földmozgások.
<em>Hír szerkesztése</em> A kormány újabb ígérete ellenére is folytatódik a pedagógusok sztrájkja
Attól sem zárkóznak el, hogy bojkottálják a nyolcadikosok vizsgáját és az érettségit.