Jubileumi Kölcsey-díjátadó – Interjú az első kitüntetettel [AUDIÓ]

Kölcsey Ferenc 190 éve, 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt - 1989 óta ez a nap a Magyar Kultúra Napja

 

Az aradi Kölcsey Egyesület hagyományosan január 22-én, a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjakat. A kitüntetés mindig az előző évre szól, tehát a jövő kedden a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében 18 órától esedékes ünnepség a 2012-es Kölcsey-díjak átadása lesz. Olyan személy részesülhet az elismerésben, aki sokat tett az aradi és az Arad környéki magyarságért, illetve a magyar kultúra ápolásáért. Idén egy, a közszerepléstől már visszavonult politikusnak és egy neves képzőművésznőnek adják át a Kölcsey-díjakat – tudtuk meg Jankó András egyesületi elnöktől, aki arra kérte szerkesztőségünket, hogy a díjazottak nevét ne hozzuk nyilvánosságra. A jövő keddi lesz a jubileumi, 10. díjátadó ünnepség. A Kölcsey-díj 2004 óta íródó történetében a következők kapták meg az oklevelet és a vele járó bronz emlékplakettet (Dinnyés László budapesti képzőművész munkáját): id. Kosara Géza, aki a két világháború között is Kölcsey-tag volt, a Kaposvári Berzsenyi Társaság, Szűcs Sándor grafikus, Ujj János tanár, helytörténész, Brauch Magda nyelvész, dr. Huber Ildikó (Budapest), Egyed Emese kolozsvári egyetemi tanár, Sándor Tivadar arad-gáji római katolikus plébános, Puskel Péter újságíró, helytörténész, Ficzay Dénes néhai tanár (post mortem), Böszörményi Zoltán vállalkozó, a Khell Levente és Jolán tanítóházaspár, Éder Enikő színművész és Pávai Gyula, a Kölcsey Egyesület néhai elnöke (post mortem). Az első kitüntetettet, id. Kosara Géza nyugdíjas aranyművest, aki az ős-Kölcsey Egyesületnek is tagja volt, Pataky Lehel Zsolt szólaltatta meg tavaly a Temesvári Rádióban. Itt meghallgatható a beszélgetés.

[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Kosara Geza.mp3"] 
Audió

A rovatból ajánljuk:

Előkészületek a Szabadság-szobor újbóli felavatásának 20. évfordulójára [AUDIO]
A 2004. április 25-i aradi szoborállításnak erős üzenete volt: közösségi és politikai elszántsággal érvényt lehet szerezni a kisebbségi jogoknak, a visszahozhatók azok a szimbolikus emlékművek, amelyeket megpróbáltak kitörölni a közemlékezetből.
Szülők Akadémiája: generációk az ABC végén, avagy hogyan szálljunk le a mókuskerékről?
Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus tart előadást Aradon.
Lehetőség szerint növelné polgármesterei és alpolgármesterei számát az RMDSZ [AUDIO]
Jelenleg öt polgármestere és négy alpolgármestere van Arad megyében.