A fellebbviteli bíróság csütörtöki jogerős ítélete nemcsak a volt erdészeti igazgató munkaügyi keresetét utasította el, hanem arra is kötelezte, hogy visszafizessen az intézménynek 280 520 lej értékű nyugdíjprémiumot. Mondhatni, még jól is járt, hiszen 2023 decemberében 100 ezer euró „lelépési” pénzt kapott, kihasználva az erre lehetőséget nyújtó, az állami vállalatokra vonatkozó bónuszrendszert.
A közfelháborodást egyébként nemcsak a nyugdíjprémium mértéke okozta, hanem az, hogy Țigan a Romsilvát kijátszva megtartotta igazgatói tisztségét is, tehát utána egy időben nyugdíjat és fizetést is kapott az államtól.
A Teodor Țigan ellen elrendelt vizsgálat más rendellenességeket is feltárt, minderről Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter tájékoztatta a közvéleményt. E szerint 2022 decemberében a megyei vezérigazgató a berzovai (Bârzava) erdőkerülethez nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét, nem pedig a Romsilvához, ahogyan azt a törvény előírja. „Az erdőkerület nem értesítette a Romsilvát, így az igazgató két éven át egyszerre volt nyugdíjas és aktív igazgató, holott a törvény kimondja: nyugdíjazáskor a munkaszerződés automatikusan megszűnik” – közölte a tárcavezető.
A miniszter szerint a legnagyobb visszaélés 2023 decemberében történt, amikor Țigan kérte a 100 ezer eurónak megfelelő nyugdíjprémiumot.
A kérelem azonban nem a Romsilva országos vezérigazgatójához került – aki egyedül jogosult ilyen döntést hozni –, hanem az Aradi Erdészeti Igazgatóság gazdasági igazgatójához, aki jóvá is hagyta azt felettesének. „A prémiumot úgy fizették ki, hogy azzal megsértették a jogszabályokat és a munkaszerződést is, a nyugdíjprémium feltétele ugyanis az, hogy a munkaviszony megszűnjön, ami viszont nem történt meg” – folytatta Diana Buzoianu.
A kontroll során kiderült, hogy olyan beruházásokat is kifizettek, amelyek a valóságban nem léteznek, például a Valea Orbilor (Vakok-völgye) erdei útnak a természeti károk utáni állítólagos helyreállítására 280 ezer lejt fordítottak, a valóságban azonban csak némi kavicsot szórtak le a közeli patakból. „Az út ma sem létezik” – húzta alá a környezetvédelmi miniszter.
Teodor Țigan ügye a Rise Project oknyomozó portál cikke nyomán került a közvélemény tudomására. Az ezt követően elrendelt vizsgálat nyomán a romsilva felbontotta a munkaszerződését, amit az igazgató megtámadott a bíróságon. Ezt utasította el most jogerősen a Temesvári Ítélőtábla, egyben megerősítette a Romsilva követelését, és 280 520 lej értékű prémium visszafizetésére kötelezte Teodor Țigan.


