Jelentősen nőtt a magyar részvétel a népszámláláson

A népszámlálás nyolcadik hetében továbbra is a két székelyföldi megyében nőtt országos szinten leginkább a részvétel. Hargita megye 45 százalékos becsült részvételi aránnyal feljött a 2. pozícióra az országos ranglistán, Kovászna megye pedig az ötödik helyre avanzsált, itt a feltételezett populáció 42 százaléka élt az önkitöltés lehetőségével. Szintén az első tíz megye között szerepel Bihar (6. hely, 41 százalékos részvétel), Maros (7. hely, 40 százalék) és Szilágy (10. hely, 39 százalék). Kolozs megye a 12., Szatmár pedig a 14. helyen található a megyék rangsorában, hasonló, 38 százalékos részvétellel.

A május 6-i adatok szerint 34 százalékos volt az országos, becsült részvételi arány. A Népszámlálás.ro számításai szerint a romániai magyarok érdeklődése nagymértékben javult, jelenleg 40 százalékra becsülhető. Péntekig mintegy 500 ezer magyar élhetett az önkitöltés lehetőségével – 190 ezren egyénileg, otthonról, további 310 ezren pedig az összeírópontokon regisztráltak. Ez azt is jelenti, hogy elérhető a 45-50 százalékos részvétel a népszámlálás első, online szakaszában.

Az adatok értelmezéséhez fontos szempont, hogy a kitöltés intenzitása miatt a legutóbbi részvételi adatokat május 1-jén tette közzé a Statisztikai Intézet, akkor még 400 ezerre becsültük az online kitöltők körében a magyarok számát. Ez azt jelenti, hogy május 1–6. között mintegy 100 ezer magyar töltötte ki a kérdőívet, így értük el a félmilliót.

Az erdélyi városok lakossága körében is népszerű az online válaszadás lehetősége. Sepsiszentgyörgyön 49, Csíkszeredában 48, Aradon 46, Marosvásárhelyen 42, Brassóban és Szatmárnémetiben 39, Zilahon és Nagyváradon 38, Kolozsváron 36, Nagybányán és Temesváron 33 százalékra becsülhető a részvétel.

A Népszámlálás.ro továbbra is arra biztatja a romániai magyarokat, hogy vegyenek részt az online szakaszban, éljenek ezzel a lehetőséggel. Már kevesebb mint egy hét áll rendelkezésre, a kitöltések hitelesítése is időbe telik. Fontos ellenőrizni, hogy a kérdőíveinket érvényesítették-e, ezt a dovrec.insse.ro oldalon tehetjük meg. Ha valakinek a kérdőívét nem hitelesítette a Statisztikai Intézet, annak újra kell regisztrálnia az egész háztartást, de kitölteni csak annak a személynek az űrlapját kell, akinek a kérdőívét nem érvényesítette a rendszer.

Az érvényesített kérdőívek igazolásával lehet igényelni a szabadnapot, illetve részt lehet venni a Népszámlálás.ro nyereményjátékában.

Szükség esetén segítséget lehet kérni a kitöltésben a nepszamlalas.ro oldalon vagy a 0371/900–172-es telefonszámon. Akik bizonytalanok az internetes válaszadásban, azok felkereshetik a települési összeírópontokat, ahol számlálóbiztos segít a válaszadásban.

A Népszámlálás.ro sajtóközleménye

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.