Jelentkezőket várnak Arad és Temes megyéből a civilgondnokságra

Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke

A temesvári Szórvány Alapítvány és az Integratio Alapítvány közösen indította el a Civilgondnok-szolgálat a multietnikus közösségek fejlődéséért nevű projektet, melynek célkitűzése felhívni a helyi hatóságok figyelmét az interetnikus kommunikáció kérdésére, illetve olyan civil gondnokok képzése, akik meg tudják mozgatni a helyi közösséget a veszélyeztetett csoportok befogadásának irányába. A pályázat 69 Temes és Arad megyei települést céloz meg, ahol legalább két kisebbségi nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a közösségek hátrányos helyzetűnek számítanak legalább két okból: vidéki közösségből jönnek, illetve valamelyik kisebbséghez tartoznak. Kisebbségi helyzetükből adódóan, specifikus szükségleteik, igényeiket gyakran figyelmen kívül hagyják a helyi önkormányzat vezetői és a kulturális és oktatási intézmények is. Mindezen hiányosságok oda vezetnek, hogy ezek a csoportok kimaradnak a helyi közösségi életből, illetve az esetleges közösségfejlesztési stratégiákból. A projektben való részvétel különböző előnyökkel jár a települések számára: egyrészt kiképeznek egy háromfős civilgondnok csapatot (két intenzív képzés és 6 gyakorlati szakmai műhely által), a csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosít a Szórvány Alapítvány, mely idő alatt közösségi programok elindítását és működtetését fogja szorgalmazni. A projekt keretén belül megszerveznek legalább egy közösségi találkozót, 12 interkulturális gyermekaktivitást és két, a helyi közösség szükségleteire választ adó rendezvényt. A civilgondnokok feladata lesz a helyi közösségi igények, a megoldásra váró problémák feltérképezése, emellett a településnek reklámfelületet biztosítanak a projekt weboldalán. Ahhoz, hogy részt vegyenek a kiválasztási folyamatban, kérik a településvezetőket, hogy kérjék a beiratkozási csomagot a következő e-mail címen: diasporatm@rdstm.ro, majd töltsék ki és küldjék vissza szeptember 12-ig a megadott e-mailcímre, és postai úton is 300593 Timişoara, str. Putna nr. 7 címre. Az eredményhirdetés dátuma: 2014. szeptember 26. A pályázat iránt érdeklődő személyek az alábbi elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a Szórvány Alapítvánnyal: telefon/fax: 0356/446–516, e-mail: diasporatm@rdstm.ro, weboldal: www.diasporatm.ro.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.