Ismét Aradon járt az Orient Express

A Párizs és Isztambul között közlekedő Orient Express ma éjjel ismét áthaladt Aradon. A 14 vagonból álló, 42 utast szállító luxusszerelvény 23 órakor ért Kürtösre, ahol körülbelül egy órát várakozott, majd elindult Arad-Déva-Brassó irányába. Ma délelőtt az utasok Sinaián kiszálltak, és meglátogatták a Peleş Kastélyt. Kürtösön, a vasúti alkalmazottak, határőrök körében nagy érdeklődés követte a szerelvény érkezését, aki tehette, az igyekezett lefényképeztetni a magát a vonat mellett. Az út Párizstól Isztambulig hat napig tart, az egyik előírás, hogy az utasok korabeli ruhákat kell viseljenek. Egy kirándulás 7000 euróba kerül.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.