Ismeretlen tettesek oldották el a pontonhidat

hid a Maroson1A csütörtökről péntekre virradó éjszaka elszabadult a mikelakai pontonhíd néhány eleme, amelyeket az ár körülbelül egy kilométeren át sodort, végül a Voinţa sportegyesület bázisánál álltak meg – olvasható az aradi polgármesteri hivatal közleményében. A híddarabokat csak a katasztrófa-elhárítók segítségével tudták partra vontatni. A híd egyébként régóta nem volt összekapcsolva, a pontonok a Maros két partjára voltak húzva. A vizsgálat megállapította, hogy a pontonok rögzítő sodronyait eloldották, ezért sodorhatta el őket az ár. Szerencsére, a felelőtlenség nem okozott személyi sérülést, de anyagi kárt igen – áll még a közleményben.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.