Iskola-összevonások várhatók ősztől

Az Arad Megyei Tanfelügyelőség január végén elküldte a szaktárcának jóváhagyásra a 2019–2020-as beiskolázási tervet, amint a tanintézmények vezetőinek igényei, illetve javaslatai alapján állítottak össze.

A maszol.ro tanügyi összeállítása szerint Arad megyében ősztől öt iskolának megszűnik a jogi személyisége, és a legközelebbi tanintézmény alá rendelik adminisztrációs szempontból. Ezzel a törvényes előírásnak tesznek eleget, mert e szerint, ha egy közigazgatási egységben legalább két tanintézmény működik 300 tanulónál kisebb létszámmal, akkor össze kell vonni az intézményeket – magyarázta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes.

Arad megyében a következő iskolák érintettek: a szabadhelyit alárendelik az ópálosinak, a temesfűzkutit a németságinak, a kürtösi általánosi iskolát a helybéli szakközépiskolának, továbbá a szapáryligeti iskolát a községközpontban működő szintei általános iskolának, és a vadászi iskolát a szintén a községközpontban lévő tőzmiskei iskolának. Pellegrini Miklós hozzátette, hogy Szapáryligeten és Vadászon is van 0–4. osztályos magyar tagozat összevont osztályokkal, de mint mondta, csak adminsiztrációs szempontból érinti ezeket a változás.

A magyar oktatásnál maradva: Arad megyében jelenleg – az óvodákkal együtt – 26 helyen folyik önálló magyar tannyelvű képzés, vagy legalább működik magyar tagozat (körülbelül 2300-an kezdték meg magyar nyelven a tanévet), ebből iskolai szinten 10 intézményben, amihez persze nem számolják azokat a településeket, ahol csak fakultatív módon tanulják a magyar nyelvet és irodalmat. Pellegrini Miklós szerint ez a szám megmarad a következő tanévben is.

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A faluból 59 lakost, férfiakat és nőket vittek a Szovjetunióba kényszermunkára, közül 13-an sosem tértek vissza a Gulag-lágerekből. Vasárnap az áldozatokra emlékeztek ökumenikus istentiszteleten, és megkoszorúzták a deportáltak emlékművét.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.