Így zajlik a tanítás a sárga forgatókönyv szerint

Az egészségügyi és az oktatási miniszer közös rendelete értelmében azokon a településeken, ahol a koronavírus-fertőzések száma az elmúlt 14 napban meghaladja a 3 ezreléket, úgynevezett sárga forgatókönyv szerint kell tanítani az iskolákban.

Ennek értelmében 0–4., a 8. és a 12. osztályosok teljes létszámban járnak iskolába, az 5–7., illetve a 9–11. osztályos tanulóknak azonban csak a fele lehet jelen fizikailag a tanintézményekben, a többiek az online közvetítés keretében kapcsolódnak be a tanórákba. A csoportokra osztás ábécé-sorrend alapján történik, a bentlakók, illetve a betegség miatt otthon maradó tanulók helyzetének figyelembe vételével.

Aradon gyakorlatilag minden iskolába a sárga forgatókönyv szerint tanítanak. A Csiky Gergely Főgimnázium a honalpján közölte, hogy az első csoportbontásos periódus október 1-sejétől, csütörtöktől október 9-ig, péntekig tart. Ezután hetente váltják majd egymást a csoportok, a sárga forgatókönyv érvényességi ideje alatt.

A közvetítéshez szükséges számítógépek, webkamerák egy része már használat alatt van, a többi üzembe helyezése október másodikán fejeződik be – írták.

Az Egészségügyi Minisztérium 10095/2020.09.29-es számú rendelete alapján az aradi iskolákban, így a Csiky Gergely...

Közzétette: Csiky Gergely Főgimnázium Arad – 2020. szeptember 30., szerda

A tanfelügyelőség közleménye szerint megyszerete zöld forgatókönyv van érvényben 270 tanintézményben (tehát mindenki bejárhat), és sárga 173 iskolában. Négy iskolára vörös forgatókönyvet alkalmaznak, de nem koronavírus-fertőzés miatt, hanem mert nem fejeződtek be a fejlújítási-átépítési munkálatok, ezért a diákok online tanulnak. További négy iskola fertőzés miatt „vörösödött” be teljes egészében, ezenkívül megyeszerte összesen 18 osztály/csoport (pl. összevont osztályok) kényszerült online oktatásra a járványhelyzet miatt.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.