Így néz ki Torma Csaba teleszkópján keresztül a „betlehemi csillag”

Decemberben a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben közelíti meg egymást, hogy ha valaki egy kicsit rövidlátó, szabad szemmel egy nagy fényes csillagnak fogja látni az égitesteket.
 

Ilyen együttállás nem volt a 18. század óta és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz – mondta el az MTI-nek Kiss László csillagász, a magyar Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója.

Hozzátette: a két bolygó december 21-én, a téli napforduló idején volt a legközelebb egymáshoz, 6 ívpercre. Ez azt jelenti, hogy a holdkorong átmérőjének mindössze egyötöd része lesz közöttük a távolság – érzékeltette a csillagász, hozzátéve, hogy a két bolygó közelsége már december elején is megfigyelhető volt.

„Ha valaki kicsit rövidlátó, úgy látja majd december közepén, végén, mintha összeolvadt volna a két bolygó" – mondta Kiss László. A csillagász elmondta azt is, hogy a jelenséget távcsővel napnyugta után, alacsonyan a délnyugati horizont felett lehet megfigyelni. Olyan helyről érdemes fürkészni az égboltot, ahol nem takarják el házak vagy fák a délnyugati irányt. Kiss László hozzátette: még a 200-250-szeres nagyítású távcsövekben is egy látómezőben lehet majd látni a Jupitert és a négy legnagyobb holdját, valamint a Szaturnusz öt legfényesebb holdját és gyűrűjét.

A csillagász magyarázatként hozzáfűzte: az égi jelenség a Föld, a Jupiter és a Szaturnusz mozgásából és keringési idejéből adódik. A Jupiter 11 év alatt kerüli meg a Napot, a Szaturnusz pedig több mint három évtized alatt. „A bolygók szépen, naprendszeri óraműként járják körbe az útjukat és időnként a Földről nézve úgy jön ki, hogy egymás mellett látszanak" – mondta a csillagász, hozzátéve, hogy a Jupiter Vénusz-közelítése még látványosabb szokott lenni, vannak, akik azt mondják, hogy a betlehemi csillag is ennek a két bolygónak a közelsége volt.

Torma Csaba kisiratosi amatőr csillagásznak sikerült megörökíteni e két bolygónak az együttállását, az ezt megörökítő képet a Facebook-oldalán tette közzé.

21.12.2020 Conjuncția Jupiter-Saturn Foarte norocos am fost!Am avut 10 min.la dispoziție să-l capturez cele mai rare...

Közzétette: Torma Csaba – 2020. december 21., hétfő

A téli égbolt látványosságai közé sorolta Kiss László azt is, hogy az esti égbolton kelet felé még mindig jól látszik a Mars, ahol pár héttel ezelőtt porvihar kezdődött, a csillagászok most azt várják, hogy hamarosan az egész bolygót eltakaró vihar keletkezik belőle. Hajnalban pedig a délkeleti horizonton a ragyogó Vénuszt láthatják a korán kelők – tette hozzá.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.