Ideiglenes oltópontokat állítanak fel a nagylaki határátkelőknél

Oltópontokat fognak felállítani az Arad megyei hatóságok a nagylaki országúti és autópálya-határátkelőnél, miután sok külföldön dolgozó vagy Magyarországon lakó csak a vakcina felvétele miatt jön Romániába.

Tóth Csaba, Arad megye prefektusa szerdán elmondta: az utóbbi időben nőtt azoknak a román állampolgároknak a száma, akik külföldről jönnek haza oltásra. „Nem mondanám, hogy ez egy jelenség, de sok olyan román állampolgár van, akik európai országokban dolgoznak és élnek, és csak azért jönnek Aradra, hogy beoltassák magukat. Vannak, akik élettársukkal, külföldi állampolgárokkal – németekkel, olaszokkal stb. – jönnek. Ezek az emberek élnek a lehetőséggel, hogy nálunk nagyon könnyen, időpont foglalása nélkül beoltathatják magukat” – mondta Tóth Csaba.

Horea Timiş, az Arad Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi hetekben százak lépték át a román határt csakis azért, hogy Aradon megkapják az oltást.

„Nemcsak külföldön élő román állampolgárokról beszélünk, hanem más államok polgárairól is. Jelenleg az Európai Unió polgárai hazánkban is beoltathatják magukat. Egyébként Románia európai diplomáciai képviseleteinek számos alkalmazottja is csak azért jött Aradra, hogy beoltassa magát. Azt hiszem, hogy minden európai országból oltottunk már be embereket. Mivel egyik napról a másikra azt vettük észre, hogy egyre több ember lépi át a határt csak azért, hogy beoltassa magát, úgy döntöttünk, hogy ideiglenes oltóközpontokat állítunk fel a nagylaki határátkelőknél' – mondta az igazgató.

Szerinte egy-két héten belül üzemképesek lesznek a határ menti oltóközpontok.

Tóth Csaba a Maszol érdeklődésére elmondta: az a néhány külföldi állampolgár, aki Romániában kapta meg az oltást, jogszerűen tartózkodik az országban, illetve személyesen tud olyanok román állampolgárokról, akik külföldön élnek, de ott csak a várólistára kerültek fel, ezért inkább hazautaztak, és szabadságuk alatt mindkét dózist megkapják a vakcinából. A kormánymegbízott hozzátette, hogy a hatóságoknak szándékuk, hogy valamennyi forgalmasabb határátkelőhelyen ideiglenes oltóközpontokat nyiassanak, az Arad megyei prefektúra a helyi önkormányzatokkal közösen mobil oltóközpontokkal és oltáskaravánokkal próbálja tudatosítani a vakcina felvételének fontosságát a lakosság körében.

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.