Huszonhárom gyermeket szállítottak kórházba ételmérgezéssel

Ma délután Világosról huszonhárom gyermeket szállítottak be mentőkkel, mert mindannyian hasi fájdalmakra panaszkodtak. A világosi szociális központban fogyatékkal élő gyermekek laknak, és mindannyian a mai ebéd után lettek rosszul. Gabriela Ţârle, a közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint a helyszínen vett ételminták alapján a krumpli és a száraztészta lehetett fertőzött, ettől betegedtek meg a gyermekek, de a vizsgálatot tovább folytatják. Addig is az intézet konyháját bezárták, az ételt majd máshonnan szállítják nekik. A 23 gyermek állapota kielégítő, s ahogy rendbe jönnek, úgy viszik őket vissza a kórházból Világosra.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.