Hőség-enyhítő pontokat hozott létre a polgármesteri hivatal

Illusztráció Illusztráció

A nagy kánikulára való tekintettel hőség-enyhítő pontokat alakított ki három helyen a megyeszékhelyen az Aradi Polgármesteri Hivatal. A járókelőket ivóvízzel várják 11 és 19 óra között, akik nem bírják elviselni a forróságot, egészségügyi szakemberek látják el. Mindhárom pont fedett, egy a nagyszínházban, egy a városháza előcsarnokában, egy a Hegyalja-téri ortodox katedrálisban kapott helyet.

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.